Prediger 12

1 Und gedenke deines Schöpfers in den Tagen deiner Jugendzeit, ehe die Tage des Übels kommen, und die Jahre herannahen, von welchen du sagen wirst: Ich habe kein Gefallen an ihnen; -

És gondolj teremtődre ifjúságod napjaiban, a mig el nem jőnek a bajnak napjai és el nem érkeznek az évek, melyekről azt mondod: nem telik bennük kedvem;

2 ehe sich verfinstern die Sonne und das Licht, und der Mond und die Sterne, und die Wolken nach dem Regen wiederkehren;

a mig el nem sötétül a nap s a világosság, meg a hold és a csillagok, és viaszatérnek a felhők az eső után;

3 an dem Tage, da die Hüter des Hauses zittern, und sich krümmen die starken Männer, und die Müllerinnen feiern, weil ihrer wenig geworden, und sich verfinstern die durch die Fenster Sehenden,

azon napon, midőn meginognak a háznak őrzői és meggörbűlnek a vitéz férfiak és szünetelnek az őrlőnők, mert megfogytak, és elsötétűlnek az ablakokon kitekintők.

4 und die Türen nach der Straße geschlossen werden; indem das Geräusch der Mühle dumpf wird, und er [d. h. der zum Greise gewordene Mensch] aufsteht bei der Stimme des Vogels, und gedämpft werden alle Töchter des Gesanges.

És elzáratnak az ajtók az utczán, midőn alászáll a malom hangja és fölkel az ember a madár hangjára és halkká válnak mind az ének leányai;

5 Auch fürchten sie [die Greise] sich vor der Höhe, und Schrecknisse sind auf dem Wege; und der Mandelbaum steht in Blüte, und die Heuschrecke schleppt sich hin, und die Kaper [als mittel zur Reizung der Eßlust] ist wirkungslos. Denn der Mensch geht hin zu seinem ewigen Hause, und die Klagenden ziehen umher auf der Straße;

a magastól is félnek, s ijedelmek vannak az úton; s kivirúl a mandolafa és vánszorog a sáska és hasztalannak bizonyúl a kapor; mert elmegy az ember az ő örök házába és körűljárnak az utczán a gyásztartók.

6 ehe zerrissen wird die silberne Schnur, und zerschlagen die goldene Schale, und zerbrochen der Eimer am Quell, und zerschlagen die Schöpfwelle an der Cisterne [Eig. in die Cisterne hinein; ]

Míg el nem szakad az ezűst kötél és szétzúzódik az arany csésze és eltörik a korsó a forrásnál és összezúzatik a kerék, be a gödörbe;

7 und der Staub zur Erde zurückkehrt, so wie er gewesen, und der Geist zu Gott zurückkehrt, der ihn gegeben hat.

és visszatér a por a földbe, a mint volt azelőtt, és a szellem visszatér Istenhez, a ki adta.

8 Eitelkeit der Eitelkeiten! spricht der Prediger; alles ist Eitelkeit!

Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, minden hiúság.

9 Und überdem, daß der Prediger weise war, lehrte er noch das Volk Erkenntnis und erwog und forschte, verfaßte viele Sprüche.

Azonfelűl, hogy Kóhélet bölcs volt, még tanította a népet megismerésre, és fontolgatott és vizsgálódott, sok példabeszédet szerzett.

10 Der Prediger suchte angenehme Worte zu finden; und das Geschriebene ist richtig [O. und Niedergeschriebenes in Geradheit, ] Worte der Wahrheit.

Törekedett Kóhélet értékes szavakat találni és a helyességgel irottat: igaz szavakat.

11 Die Worte der Weisen sind wie Treibstacheln, und wie eingeschlagene Nägel die gesammelten Sprüche; sie sind gegeben von einem Hirten.

A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztökék és mint a bevert szögek a gyülekezetben levőkéi: egy pásztortól adattak.

12 Und überdies, mein Sohn, laß dich warnen: Des vielen Büchermachens ist kein Ende, und viel Studieren ist Ermüdung des Leibes.

És amazokon felül, fiam, óvakodjál! A sok könyvcsinálásnak nincsen vége, és a sok tanúlás testnek kifárasztása.

13 Das Endergebnis des Ganzen laßt uns hören [O. Das Endergebnis, nachdem alles vernommen, ist]: Fürchte Gott und halte seine Gebote; denn das ist der ganze Mensch [O. denn das soll jeder Mensch.]

A dolognak végén az egész így értendő: Az Istent féljed és parancsolatait őrizd meg, mert ez az egész ember.

14 Denn Gott wird jedes Werk, es sei gut oder böse, in das Gericht über alles Verborgene bringen.

Mert minden cselekvést törvénybe fog vinni az Isten, minden rejtett dolog fölött, akár jó az, akár rossz.