Job 29
1 Job prenant encore de nouveau sa parabole, dit:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Qui m’accordera que je sois comme dans les anciens mois, comme aux jours dans lesquels Dieu me gardait;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 Quand sa lampe luisait sur ma tête, et qu’à sa lumière je marchais dans les ténèbres;
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 Comme je fus aux jours de ma jeunesse, quand en secret Dieu était dans mon tabernacle;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Quand le Tout-Puissant était avec moi, et qu’autour de moi étaient mes serviteurs;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 Quand je lavais mes pieds dans le beurre, et qu’une pierre répandait pour moi des ruisseaux d’huile;
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Quand je m’avançais vers la porte de la ville, et que sur la place publique on me préparait un siège?
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Les jeunes hommes me voyaient, et se retiraient à l’écart; et les vieillards, se levant, se tenaient debout.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Les princes cessaient de parler, et mettaient un doigt sur leur bouche.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 Les grands retenaient leur voix, et leur langue s’attachait à leur palais.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 L’oreille qui m’entendait me proclamait bienheureux, et l’œil qui me voyait me rendait témoignage;
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Parce que j’avais délivré le pauvre qui criait, et l’orphelin qui n’avait pas de soutien.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 La bénédiction de celui qui allait périr venait sur moi, et je consolais le cœur de la veuve.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Je me suis revêtu de la justice, et l’équité de mes jugements m’a servi comme de vêtement et de diadème.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 J’ai été un œil pour l’aveugle, et un pied pour le boiteux.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 J’étais le père des pauvres; et l’affaire que je ne connaissais pas, je l’étudiais avec le plus grand soin.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Je brisais les mâchoires de l’injuste, et j’arrachais la proie de ses dents.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Et je disais: C’est dans mon petit nid que je mourrai, et comme le palmier, je multiplierai mes jours.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Ma racine s’étend le long des eaux, et la rosée se reposera sur ma moisson.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Ma gloire se renouvellera tous les jours et mon arc se fortifiera dans ma main.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Ceux qui m’écoutaient attendaient mon sentiment, et, attentifs, ils se tenaient en silence pour recevoir mon avis.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Ils n’osaient rien ajouter à mes paroles, et mon discours coulait sur eux goutte à goutte.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Ils me souhaitaient comme l’eau du ciel, et ils ouvraient leur bouche, comme la terre s’ouvre à la pluie de l’arrière-saison.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Si quelquefois je leur souriais, ils ne le croyaient pas, et la lumière de mon visage ne tombait pas à terre.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Si je voulais aller parmi eux, j’avais la première place; et lorsque j’étais assis comme un roi entouré de son armée, j’étais cependant le consolateur des affligés.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
