Job 7
1 L'homme n'a-t-il pas sur la terre un service de soldat, et ses jours ne sont-ils pas comme ceux d'un mercenaire?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Comme un esclave, il soupire après l'ombre, et, comme un mercenaire, il attend son salaire.
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Ainsi j'ai reçu en partage des mois de déception, et l'on m'a assigné des nuits de fatigue.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Si je suis couché, je dis: Quand me lèverai-je? Quand finira la nuit? Et je suis rassasié d'inquiétudes jusqu'au point du jour.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Ma chair est couverte de vermine et d'écailles terreuses; ma peau se crevasse et coule.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Mes jours ont passé plus légers que la navette du tisserand, et ils se consument sans espoir.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Considère que ma vie est un souffle, et que mon œil ne reverra plus le bonheur.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 L'œil qui me voit, ne m'apercevra plus; tes yeux me chercheront, et je ne serai plus.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 La nuée se dissipe et s'en va, ainsi celui qui descend aux enfers n'en remontera pas. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 Il ne reviendra plus dans sa maison, et son lieu ne le reconnaîtra plus.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 C'est pourquoi, je ne retiendrai point ma bouche, je parlerai dans la détresse de mon esprit, je me plaindrai dans l'amertume de mon âme.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Suis-je une mer? Suis-je un monstre marin, pour que tu poses autour de moi une garde?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Quand je dis: Mon lit me consolera; ma couche me soulagera de ma peine;
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Alors, tu me terrifies par des songes, et tu m'épouvantes par des visions.
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Ainsi j'aime mieux étouffer, j'aime mieux mourir que conserver mes os.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Je suis ennuyé de la vie. Je ne vivrai pas toujours. Retire-toi de moi, car mes jours sont un souffle.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Qu'est-ce que l'homme pour que tu en fasses un si grand cas, pour que tu prennes garde à lui?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Pour que tu l'inspectes tous les matins, pour que tu le scrutes à chaque instant?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Quand finiras-tu de me regarder? Ne me lâcheras-tu pas, pour que j'avale ma salive?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Si j'ai péché, que t'ai-je fait, à toi, ô surveillant des hommes! Pourquoi m'as-tu mis en butte à tes coups, et suis-je à charge à moi-même?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Et pourquoi ne pardonnes-tu pas mon péché, et ne fais-tu pas disparaître mon iniquité? Car je vais maintenant me coucher dans la poussière; tu me chercheras, et je ne serai plus.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
