Job 7
1 Le sort de l’homme sur la terre est celui d’un soldat, Et ses jours sont ceux d’un mercenaire.
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Comme l’esclave soupire après l’ombre, Comme l’ouvrier attend son salaire,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Ainsi j’ai pour partage des mois de douleur, J’ai pour mon lot des nuits de souffrance.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Je me couche, et je dis: Quand me lèverai-je? Quand finira la nuit? Et je suis rassasié d’agitations jusqu’au point du jour.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Mon corps se couvre de vers et d’une croûte terreuse, Ma peau se crevasse et se dissout.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mes jours sont plus rapides que la navette du tisserand, Ils s’évanouissent: plus d’espérance!
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Souviens-toi que ma vie est un souffle! Mes yeux ne reverront pas le bonheur.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 L’œil qui me regarde ne me regardera plus; Ton œil me cherchera, et je ne serai plus.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 Comme la nuée se dissipe et s’en va, Celui qui descend au séjour des morts ne remontera pas; (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Il ne reviendra plus dans sa maison, Et le lieu qu’il habitait ne le connaîtra plus.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 C’est pourquoi je ne retiendrai point ma bouche, Je parlerai dans l’angoisse de mon cœur, Je me plaindrai dans l’amertume de mon âme.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Suis-je une mer, ou un monstre marin, Pour que tu établisses des gardes autour de moi?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Quand je dis: Mon lit me soulagera, Ma couche calmera mes douleurs,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 C’est alors que tu m’effraies par des songes, Que tu m’épouvantes par des visions.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Ah! Je voudrais être étranglé! Je voudrais la mort plutôt que ces os!
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Je les méprise!… je ne vivrai pas toujours… Laisse-moi, car ma vie n’est qu’un souffle.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Qu’est-ce que l’homme, pour que tu en fasses tant de cas, Pour que tu daignes prendre garde à lui,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Pour que tu le visites tous les matins, Pour que tu l’éprouves à tous les instants?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Quand cesseras-tu d’avoir le regard sur moi? Quand me laisseras-tu le temps d’avaler ma salive?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Si j’ai péché, qu’ai-je pu te faire, gardien des hommes? Pourquoi me mettre en butte à tes traits? Pourquoi me rendre à charge à moi-même?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Que ne pardonnes-tu mon péché, Et que n’oublies-tu mon iniquité? Car je vais me coucher dans la poussière; Tu me chercheras, et je ne serai plus.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
