Job 6
1 Job prit la parole et dit:
Jób pedig felele, és monda:
2 Oh! S’il était possible de peser ma douleur, Et si toutes mes calamités étaient sur la balance,
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Elles seraient plus pesantes que le sable de la mer; Voilà pourquoi mes paroles vont jusqu’à la folie!
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Car les flèches du Tout-Puissant m’ont percé, Et mon âme en suce le venin; Les terreurs de Dieu se rangent en bataille contre moi.
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 L’âne sauvage crie-t-il auprès de l’herbe tendre? Le bœuf mugit-il auprès de son fourrage?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Peut-on manger ce qui est fade et sans sel? Y a-t-il de la saveur dans le blanc d’un œuf?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Ce que je voudrais ne pas toucher, C’est là ma nourriture, si dégoûtante soit-elle!
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Puisse mon vœu s’accomplir, Et Dieu veuille réaliser mon espérance!
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 Qu’il plaise à Dieu de m’écraser, Qu’il étende sa main et qu’il m’achève!
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Il me restera du moins une consolation, Une joie dans les maux dont il m’accable: Jamais je n’ai transgressé les ordres du Saint.
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Pourquoi espérer quand je n’ai plus de force? Pourquoi attendre quand ma fin est certaine?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Ma force est-elle une force de pierre? Mon corps est-il d’airain?
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Ne suis-je pas sans ressource, Et le salut n’est-il pas loin de moi?
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 Celui qui souffre a droit à la compassion de son ami, Même quand il abandonnerait la crainte du Tout-Puissant.
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Mes frères sont perfides comme un torrent, Comme le lit des torrents qui disparaissent.
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 Les glaçons en troublent le cours, La neige s’y précipite;
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17 Viennent les chaleurs, et ils tarissent, Les feux du soleil, et leur lit demeure à sec.
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Les caravanes se détournent de leur chemin, S’enfoncent dans le désert, et périssent.
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19 Les caravanes de Théma fixent le regard, Les voyageurs de Séba sont pleins d’espoir;
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Ils sont honteux d’avoir eu confiance, Ils restent confondus quand ils arrivent.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Ainsi, vous êtes comme si vous n’existiez pas; Vous voyez mon angoisse, et vous en avez horreur!
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Vous ai-je dit: Donnez-moi quelque chose, Faites en ma faveur des présents avec vos biens,
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Délivrez-moi de la main de l’ennemi, Rachetez-moi de la main des méchants?
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Instruisez-moi, et je me tairai; Faites-moi comprendre en quoi j’ai péché.
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Que les paroles vraies sont persuasives! Mais que prouvent vos remontrances?
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Voulez-vous donc blâmer ce que j’ai dit, Et ne voir que du vent dans les discours d’un désespéré?
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Vous accablez un orphelin, Vous persécutez votre ami.
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Regardez-moi, je vous prie! Vous mentirais-je en face?
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Revenez, ne soyez pas injustes; Revenez, et reconnaissez mon innocence.
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Y a-t-il de l’iniquité sur ma langue, Et ma bouche ne discerne-t-elle pas le mal?
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
