Job 39
1 Sais-tu quand les chèvres sauvages font leurs petits? Observes-tu les biches quand elles mettent bas?
Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
2 Comptes-tu les mois pendant lesquels elles portent, Et connais-tu l’époque où elles enfantent?
Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
3 Elles se courbent, laissent échapper leur progéniture, Et sont délivrées de leurs douleurs.
Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
4 Leurs petits prennent de la vigueur et grandissent en plein air, Ils s’éloignent et ne reviennent plus auprès d’elles.
Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
5 Qui met en liberté l’âne sauvage, Et l’affranchit de tout lien?
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
6 J’ai fait du désert son habitation, De la terre salée sa demeure.
A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
7 Il se rit du tumulte des villes, Il n’entend pas les cris d’un maître.
Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
8 Il parcourt les montagnes pour trouver sa pâture, Il est à la recherche de tout ce qui est vert.
A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
9 Le buffle veut-il être à ton service? Passe-t-il la nuit vers ta crèche?
Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
10 L’attaches-tu par une corde pour qu’il trace un sillon? Va-t-il après toi briser les mottes des vallées?
Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
11 Te reposes-tu sur lui, parce que sa force est grande? Lui abandonnes-tu le soin de tes travaux?
Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
12 Te fies-tu à lui pour la rentrée de ta récolte? Est-ce lui qui doit l’amasser dans ton aire?
Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
13 L’aile de l’autruche se déploie joyeuse; On dirait l’aile, le plumage de la cigogne.
Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
14 Mais l’autruche abandonne ses œufs à la terre, Et les fait chauffer sur la poussière;
Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
15 Elle oublie que le pied peut les écraser, Qu’une bête des champs peut les fouler.
És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
16 Elle est dure envers ses petits comme s’ils n’étaient point à elle; Elle ne s’inquiète pas de l’inutilité de son enfantement.
Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
17 Car Dieu lui a refusé la sagesse, Il ne lui a pas donné l’intelligence en partage.
Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
18 Quand elle se lève et prend sa course, Elle se rit du cheval et de son cavalier.
De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
19 Est-ce toi qui donnes la vigueur au cheval, Et qui revêts son cou d’une crinière flottante?
Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
20 Le fais-tu bondir comme la sauterelle? Son fier hennissement répand la terreur.
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
21 Il creuse le sol et se réjouit de sa force, Il s’élance au-devant des armes;
Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
22 Il se rit de la crainte, il n’a pas peur, Il ne recule pas en face de l’épée.
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
23 Sur lui retentit le carquois, Brillent la lance et le javelot.
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
24 Bouillonnant d’ardeur, il dévore la terre, Il ne peut se contenir au bruit de la trompette.
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
25 Quand la trompette sonne, il dit: En avant! Et de loin il flaire la bataille, La voix tonnante des chefs et les cris de guerre.
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
26 Est-ce par ton intelligence que l’épervier prend son vol, Et qu’il étend ses ailes vers le midi?
A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
27 Est-ce par ton ordre que l’aigle s’élève, Et qu’il place son nid sur les hauteurs?
A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
28 C’est dans les rochers qu’il habite, qu’il a sa demeure, Sur la cime des rochers, sur le sommet des monts.
A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
29 De là il épie sa proie, Il plonge au loin les regards.
Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
30 Ses petits boivent le sang; Et là où sont des cadavres, l’aigle se trouve.
Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
