Job 30
1 Et maintenant j’excite les moqueries de gens plus jeunes que moi, dont les pères m’inspiraient trop de mépris pour les mettre avec les chiens de mon troupeau.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Aussi bien, à quoi m’eût servi le concours de leurs mains? Pour eux il n’y a point de maturité.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Epuisés par les privations et la faim, ils rôdent dans le désert, lugubre région de désolation et d’horreur,
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 cueillant des plantes sauvages près des arbrisseaux, se nourrissant de la racine des genêts.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 On les chasse du milieu des hommes et on les poursuit de cris comme des voleurs.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Ils sont contraints d’habiter dans d’effrayants ravins, dans les excavations du sol et les crevasses des rochers.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Ils grognent au milieu des buissons et s’entassent sous les broussailles;
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 troupe méprisable, gens sans aveu, ils se voient expulsés du pays!
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Et à présent, ils me chansonnent; je suis pour eux un thème à railleries.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Ils me témoignent leur dégoût, ils s’écartent de moi et ne se privent pas de me cracher à la figure.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 C’Est que Dieu a brisé les rênes que je tenais en mains, et il m’a humilié; ces gens ont secoué le frein que je leur imposais.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 A ma droite se lève une jeunesse insolente, qui fait glisser mes pas et se fraie vers moi ses routes de malheur.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Ils défoncent mon chemin, coopèrent à ma ruine, sans avoir besoin d’assistance.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Ils montent à' l’assaut comme par une large brèche, ils se précipitent au milieu du fracas.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Des terreurs me poursuivent, chassant comme le vent mon honneur; ma prospérité a passé comme un nuage.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Et maintenant mon âme se fond en moi, les jours de misère m’ont enserré.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 La nuit ronge les os de mon corps, mes nerfs ne jouissent d’aucun repos.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Par l’extrême violence du choc mon vêtement se déforme: elle m’étreint comme l’encolure d’une tunique.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Dieu m’a plongé dans la fange, et j’ai l’air d’être poussière et cendre.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Je crie vers toi, et tu ne me réponds pas; je me tiens là, et tu me regardes fixement.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Tu es devenu inexorable pour moi, tu me combats avec toute la force de ta main.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Tu m’enlèves sur les ailes du vent, tu m’y fais chevaucher, et tu me fais fondre dans la tempête.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Car je sais bien que tu me mènes à la mort, au rendez-vous de tous les vivants.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Mais est-ce qu’on n’étend pas la main quand on s’effondre? Ne crie-t-on pas au secours lorsqu’on succombe au malheur?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Moi-même n’ai-je pas pleuré sur les victimes du sort? Mon cœur ne s’est-il point serré à la vue du malheureux?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 J’Espérais le bien, et le mal a fondu sur moi; j’attendais la lumière, les ténèbres sont venues.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mes entrailles bouillonnent sans relâche, les jours de misère m’ont assailli.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Je marche tout noirci et non par le fait du soleil. Je me lève dans l’assemblée et pousse des cris.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Je suis devenu le frère des chacals, le compagnon des autruches.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Ma peau, toute noircie, se détache de moi, et mes os sont brûlés par le feu de la fièvre.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Et ainsi ma harpe s’est changée en instrument de deuil, et ma flûte émet des sanglots.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
