Job 7
1 L’homme n’a-t-il pas une vie de labeur sur la terre? Et ses jours ne sont-ils pas comme les jours d’un mercenaire?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Comme l’esclave soupire après l’ombre, et comme le mercenaire attend son salaire,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Ainsi j’ai eu pour partage des mois de déception, et des nuits de misère me sont assignées.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Si je me couche, alors je dis: Quand me lèverai-je et quand l’obscurité prendra-t-elle fin? et je suis excédé d’agitations jusqu’au point du jour.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Ma chair est couverte de vers et de croûtes de terre, ma peau se retire et suppure.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mes jours s’en vont plus vite qu’une navette, et finissent sans espérance.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Souviens-toi que ma vie n’est qu’un souffle: mon œil ne reverra pas le bien;
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 L’œil qui me regarde ne me reverra plus; tes yeux sont sur moi, et je ne suis plus.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Il ne revient plus dans sa maison, et son lieu ne le reconnaît plus.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Aussi je ne retiendrai pas ma bouche; je parlerai dans la détresse de mon esprit, je discourrai dans l’amertume de mon âme.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Suis-je une mer, suis-je un monstre marin, que tu établisses des gardes autour de moi?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Quand je dis: Mon lit me consolera, ma couche allégera ma détresse,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Alors tu m’effraies par des songes, tu me terrifies par des visions,
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Et mon âme choisit la suffocation, – plutôt la mort que mes os:
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 J’en suis dégoûté; je ne vivrai pas à toujours. Laisse-moi, car mes jours sont vanité.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Qu’est-ce que l’homme que tu fasses grand cas de lui, et que ton cœur s’occupe de lui,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Et que tu le visites chaque matin, que tu l’éprouves à tout moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Pourquoi ne détournes-tu pas les yeux de moi, et ne me laisses-tu pas tranquille jusqu’à ce que j’aie avalé ma salive?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 J’ai péché; – que t’ai-je fait? Toi qui observes l’homme, pourquoi m’as-tu placé pour être l’objet de tes coups, de sorte que je suis un fardeau à moi-même?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Et pourquoi ne pardonnes-tu pas ma transgression, et ne fais-tu point passer mon iniquité? Car maintenant je me coucherai dans la poussière, et tu me chercheras, et je ne serai plus.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
