Job 39
1 Sais-tu le temps où mettent bas les bouquetins des rochers? As-tu observé les douleurs des biches?
Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
2 As-tu compté les mois qu’elles accomplissent, et connais-tu le temps où elles mettent bas?
Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
3 Elles se courbent, elles enfantent leur portée, elles se délivrent de leurs douleurs.
Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
4 Leurs petits deviennent forts, ils grandissent dans les champs, ils s’en vont et ne reviennent pas à elles.
Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
5 Qui a lâché l’âne sauvage? qui a délié les liens de l’onagre,
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
6 Auquel j’ai donné le désert pour maison, et la terre salée pour demeure?
A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
7 Il se rit du tumulte de la ville, il n’entend pas le cri du conducteur.
Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
8 Il parcourt les montagnes pour trouver sa pâture, et il est en quête de tout ce qui est vert.
A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
9 Le buffle voudra-t-il être à ton service? Passera-t-il la nuit auprès de ta crèche?
Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
10 Attacheras-tu le buffle par sa corde dans le sillon? Hersera-t-il les vallées après toi?
Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
11 Auras-tu confiance en lui, parce que sa force est grande, et lui abandonneras-tu ton labeur?
Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
12 Te fieras-tu à lui pour rentrer ce que tu as semé, et rassemblera-t-il [le blé] dans ton aire?
Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
13 L’aile de l’autruche bat joyeusement: ce sont les plumes et le plumage de la cigogne;
Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
14 Toutefois elle abandonne ses œufs à la terre et les chauffe sur la poussière,
Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
15 Et elle oublie que le pied peut les écraser et la bête des champs les fouler;
És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
16 Elle est dure avec ses petits comme s’ils n’étaient pas à elle; son labeur est vain, sans qu’elle s’en émeuve.
Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
17 Car Dieu l’a privée de sagesse, et ne lui a pas départi l’intelligence.
Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
18 Quand elle s’enlève, elle se moque du cheval et de celui qui le monte.
De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
19 Est-ce toi qui as donné au cheval sa force? Est-ce toi qui as revêtu son cou d’une crinière flottante?
Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
20 Est-ce toi qui le fais bondir comme la sauterelle? Son ronflement magnifique est terrible.
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
21 Il creuse [le sol] dans la plaine et se réjouit de sa force; il sort à la rencontre des armes;
Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
22 Il se rit de la frayeur et ne s’épouvante pas, et il ne se tourne pas devant l’épée.
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
23 Sur lui retentit le carquois, brillent la lance et le javelot.
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
24 Frémissant et agité, il dévore le sol, et ne peut se contenir quand sonne la trompette.
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
25 Au bruit de la trompette, il dit: Ha! ha! et de loin il flaire la bataille, le tonnerre des chefs et le tumulte.
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
26 Est-ce par ton intelligence que l’épervier prend son essor et qu’il étend ses ailes vers le midi?
A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
27 Est-ce à ta parole que l’aigle s’élève et qu’il bâtit haut son aire?
A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
28 Il demeure dans les rochers et y fait son habitation, sur la dent du rocher et sur les hautes cimes.
A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
29 De là il épie sa nourriture, ses yeux regardent dans le lointain.
Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
30 Ses petits sucent le sang, et là où sont les tués, là il est.
Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
