Job 29
1 Job reprit encore son discours et dit:
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Oh! Qui me rendra les mois d’autrefois, les jours où Dieu veillait à ma garde;
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 quand sa lampe brillait sur ma tête, et que sa lumière me guidait dans les ténèbres!
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Tel que j’étais aux jours de mon âge mûr, quand Dieu me visitait familièrement dans ma tente,
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 quand le Tout-Puissant était encore avec moi, et que mes fils m’entouraient;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 quand je lavais mes pieds dans le lait, et que le rocher me versait des flots d’huile!
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Lorsque je sortais pour me rendre à la porte de la ville, et que j’établissais mon siège sur la place publique,
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 en me voyant, les jeunes gens se cachaient, les vieillards se levaient et se tenaient debout.
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Les princes retenaient leurs paroles, et mettaient leur main sur la bouche.
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 La voix des chefs restait muette, leur langue s’attachait à leur palais.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 L’oreille qui m’entendait me proclamait heureux, l’œil qui me voyait me rendait témoignage.
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Car je sauvais le pauvre qui implorait du secours, et l’orphelin dénué de tout appui.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 La bénédiction de celui qui allait périr venait sur moi, je remplissais de joie le cœur de la veuve.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Je me revêtais de la justice comme d’un vêtement, mon équité était mon manteau et mon turban.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 J’étais l’œil de l’aveugle, et le pied du boiteux.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 J’étais le père des pauvres, j’examinais avec soin la cause de l’inconnu.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Je brisais la mâchoire de l’injuste, et j’arrachais sa proie d’entre les dents.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Je disais: « Je mourrai dans mon nid, j’aurai des jours nombreux comme le sable.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Mes racines s’étendent vers les eaux, la rosée passe la nuit dans mon feuillage.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Ma gloire reverdira sans cesse, et mon arc reprendra sa vigueur dans ma main. »
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 On m’écoutait et l’on attendait, on recueillait en silence mon avis.
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Après que j’avais parlé, personne n’ajoutait rien; ma parole coulait sur eux comme la rosée.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 Ils m’attendaient comme on attend la pluie; ils ouvraient la bouche comme aux ondées du printemps.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Si je leur souriais, ils ne pouvaient le croire; ils recueillaient avidement ce signe de faveur.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Quand j’allais vers eux, j’avais la première place, je siégeais comme un roi entouré de sa troupe, comme un consolateur au milieu des affligés.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
