Job 17
1 Mon souffle s’épuise, mes jours s’éteignent, il ne me reste plus que le tombeau.
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
2 Je suis environné de moqueurs, mon œil veille au milieu de leurs outrages.
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
3 O Dieu, fais-toi auprès de toi-même ma caution: quel autre voudrait me frapper dans la main?
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
4 Car tu as fermé leur cœur à la sagesse; ne permets donc pas qu’ils s’élèvent.
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
5 Tel invite ses amis au partage, quand défaillent les yeux de ses enfants.
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
6 Il a fait de moi la risée des peuples; je suis l’homme à qui l’on crache au visage.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
7 Mon œil est voilé par le chagrin, et tous mes membres ne sont plus qu’une ombre.
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Les hommes droits en sont stupéfaits, et l’innocent s’irrite contre l’impie.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
9 Le juste néanmoins demeure ferme dans sa voie, et qui a les mains pures redouble de courage.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
10 Mais vous tous, revenez, venez donc; ne trouverai-je pas un sage parmi vous?
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
11 Mes jours sont écoulés, mes projets anéantis, ces projets que caressait mon cœur.
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
12 De la nuit ils font le jour; en face des ténèbres, ils disent que la lumière est proche!
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
13 J’ai beau attendre, le schéol est ma demeure; dans les ténèbres j’ai disposé ma couche. (Sheol h7585)
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
14 J’ai dit à la fosse: « Tu es mon père; » aux vers: « Vous êtes ma mère et ma sœur! »
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
15 Où est donc mon espérance? Mon espérance, qui peut la voir?
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
