Psalmien 109
1 Veisuunjohtajalle; Daavidin virsi. Jumala, minun ylistykseni, älä ole vaiti.
Az éneklőmesternek, Dávidé; zsoltár. Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!
2 Sillä he ovat avanneet minua vastaan jumalattoman ja petollisen suun, he puhuttelevat minua valheen kielellä.
Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
3 Vihan sanoilla he ovat minut piirittäneet, ja syyttä he sotivat minua vastaan.
És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
4 Rakkauteni palkaksi he minua vainoavat, mutta minä ainoastaan rukoilen.
Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
5 He kostavat minulle hyvän pahalla ja rakkauteni vihalla.
Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért.
6 Aseta jumalaton mies häntä vastaan, ja seisokoon syyttäjä hänen oikealla puolellansa.
Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől.
7 Oikeuden edessä hän joutukoon syyhyn, ja hänen rukouksensa tulkoon synniksi.
Mikor törvénykezik, mint gonosz jőjjön ki; még az imádsága is bűnné legyen.
8 Hänen päivänsä olkoot harvat, ottakoon toinen hänen kaitsijatoimensa.
Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
9 Tulkoot hänen lapsensa orvoiksi ja hänen vaimonsa leskeksi.
Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
10 Kierrelkööt hänen lapsensa alati kerjäten, anelkoot kaukana kotinsa raunioilta.
És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt.
11 Anastakoon koronkiskuri kaiken hänen omansa, ja riistäkööt vieraat hänen vaivannäkönsä.
Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
12 Älköön kukaan osoittako hänelle laupeutta, älköönkä kukaan armahtako hänen orpojansa.
Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson iránta, és ne legyen, a ki könyörüljön az ő árváin!
13 Hänen jälkeläisensä hävitkööt sukupuuttoon, pyyhittäköön heidän nimensä pois toisessa polvessa.
Veszszen ki az ő maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
14 Hänen isiensä rikkomukset pysykööt Herran muistossa, älköönkä hänen äitinsä syntiä pyyhittäkö pois.
Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjának bűne el ne töröltessék!
15 Olkoot ne Herran edessä alati, ja hävittäköön hän heidän muistonsa maan päältä.
Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földről,
16 Sillä se mies ei ajatellutkaan tehdä laupeutta, vaan vainosi kurjaa ja köyhää ja sydämen tuskassa olevaa, tappaaksensa hänet.
A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje.
17 Hän rakasti kirousta, ja se kohtasi häntä; hän ei huolinut siunauksesta, ja se väistyi hänestä kauas.
Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle.
18 Hän puki kirouksen yllensä niinkuin vaatteensa, ja se meni hänen sisuksiinsa niinkuin vesi ja hänen luihinsa niinkuin öljy.
Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj.
19 Se olkoon hänellä viittana, johon hän verhoutuu, ja vyönä, johon hän aina vyöttäytyy.
Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
20 Tämä olkoon Herralta minun vainoojaini palkka ja niiden, jotka puhuvat pahaa minua vastaan.
Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
21 Mutta sinä, Herra, Herra, auta minua nimesi tähden, sillä sinun armosi on hyvä, pelasta minut.
De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
22 Sillä minä olen kurja ja köyhä, ja sydämeni on haavoitettu minun rinnassani.
Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
23 Minä katoan pois kuin pitenevä varjo, minut pudistetaan pois kuin heinäsirkka.
Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
24 Polveni horjuvat paastoamisesta, ja minun ruumiini on laihtunut lihattomaksi.
Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől.
25 Ja minä olen joutunut heidän herjattavakseen, minut nähdessään he nyökyttävät päätänsä.
Sőt gyalázatossá lettem előttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
26 Auta minua, Herra, minun Jumalani, pelasta minut armosi jälkeen;
Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
27 ja he saakoot tuta, että tämä on sinun kätesi, että sinä, Herra, sen teit.
Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
28 Jos he kiroavat, siunaa sinä, jos he nousevat, joutukoot häpeään, mutta palvelijasi saakoon iloita.
Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
29 Olkoon häväistys minun vainoojaini pukuna, ja verhotkoon heitä heidän häpeänsä niinkuin viitta.
Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
30 Minä suullani kiitän suuresti Herraa, ja monien keskellä minä ylistän häntä.
Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!
31 Sillä hän seisoo köyhän oikealla puolella pelastaakseen hänet niistä, jotka hänet tuomitsevat.
Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.
