Jobin 3
1 Senjälkeen Job avasi suunsa ja kirosi syntymäpäivänsä;
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 Job lausui ja sanoi:
Megszólalt Jób és mondta:
3 "Kadotkoon se päivä, jona minä synnyin, ja se yö, joka sanoi: 'Poika on siinnyt'.
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 Se päivä muuttukoon pimeydeksi; älköön Jumala korkeudessa sitä kysykö, älköönkä valonsäde sille paistako.
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Omistakoon sen pimeys ja pilkkopimeä, pilvi laskeutukoon sen päälle, peljästyttäkööt sitä päivänpimennykset.
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 Sen yön ryöstäköön pimeys; älköön se iloitko vuoden päivien parissa, älköön tulko kuukausien lukuun.
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Katso, hedelmätön olkoon se yö, älköön siinä riemuhuuto raikuko.
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 Kirotkoot sen päivänmanaajat, ne, jotka saavat hereille Leviatanin.
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Pimentykööt sen kointähdet, odottakoon se valoa, joka ei tule, älköön se aamuruskon silmäripsiä nähkö,
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 koska se ei sulkenut minulta kohdun ovia eikä kätkenyt vaivaa minun silmiltäni.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Miksi en kuollut heti äidin helmaan, miksi en menehtynyt kohdusta tullessani?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Miksi olivat minua vastaanottamassa polvet, minkätähden rinnat imeäkseni?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 Sillä makaisinhan rauhassa silloin, nukkuisin ja saisin levätä
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 kuningasten ja maan neuvosmiesten kanssa, jotka ovat rakentaneet itselleen pyramiideja,
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 päämiesten kanssa, joilla on ollut kultaa, jotka ovat täyttäneet talonsa hopealla;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 tahi olisin olematon niinkuin maahan kätketty keskoinen, niinkuin sikiöt, jotka eivät ole päivänvaloa nähneet.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 Siellä lakkaavat jumalattomat raivoamasta, siellä saavat uupuneet levätä;
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 kaikki vangit ovat rauhassa, eivät kuule käskijän ääntä.
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 Yhtäläiset ovat siellä pieni ja suuri, orja on vapaa herrastansa.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Miksi hän antaa vaivatulle valoa ja elämää murhemielisille,
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 jotka odottavat kuolemaa, eikä se tule, jotka etsivät sitä enemmän kuin aarretta,
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 jotka iloitsisivat riemastuksiin asti, riemuitsisivat, jos löytäisivät haudan-
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 miehelle, jonka tie on ummessa, jonka Jumala on aitaukseen sulkenut?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 Sillä huokaukseni on tullut minun leiväkseni, valitukseni valuu kuin vesi.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 Sillä mitä minä kauhistuin, se minua kohtasi, ja mitä minä pelkäsin, se minulle tapahtui.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 Ennenkuin tyynnyin, rauhan ja levon sain, tuli tuska jälleen."
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
