Jobin 19
1 Job vastasi ja sanoi:
Felele pedig Jób, és monda:
2 "Kuinka kauan te vaivaatte minun sieluani ja runtelette minua sanoillanne?
Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
3 Jo kymmenenkin kertaa olette minua häväisseet, häpeämättä te minua rääkkäätte.
Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
4 Olenko todella hairahtunut, yöpyykö hairahdukseni minun luonani?
Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
5 Tahi voitteko todella ylvästellä minua vastaan ja todistaa minun ansainneen häpeäni?
Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
6 Tietäkää siis, että Jumala on tehnyt minulle vääryyttä ja on kietonut minut verkkoonsa.
Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
7 Katso, minä huudan: 'Väkivaltaa!' enkä saa vastausta; huudan apua, mutta ei ole mitään oikeutta.
Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Hän on aidannut tieni, niin etten pääse ylitse, ja on levittänyt pimeyden poluilleni.
Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Hän on riisunut minulta kunniani ja ottanut kruunun minun päästäni.
Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
10 Hän repi minut maahan joka puolelta, niin että olen mennyttä, ja hän tempasi irti toivoni niinkuin puun.
Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
11 Hän päästi vihansa syttymään minua vastaan ja piti minua vihollisenansa.
Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
12 Hänen sotajoukkonsa tulivat yhdessä ja tekivät tiensä minua vastaan ja leiriytyivät minun majani ympärille.
Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
13 Veljeni hän on minusta loitontanut; tuttavani ovat minusta aivan vieraantuneet.
Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
14 Läheiseni ovat minusta luopuneet, ja uskottuni ovat unhottaneet minut.
Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Ne, jotka talossani majailevat, ja palvelijattareni pitävät minua muukalaisena, minä olen tullut vieraaksi heidän silmissään.
Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
16 Minä kutsun palvelijaani, eikä hän vastaa; minun suuni täytyy nöyrästi rukoilla häntä.
Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Hengitykseni on vastenmielinen vaimolleni, hajuni on äitini pojista ilkeä.
Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
18 Poikasetkin halveksivat minua; kun nousen, niin he puhuvat minusta pilkkojaan.
Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Kaikki seuratoverini inhoavat minua, ja ne, joita minä rakastin, ovat kääntyneet minua vastaan.
Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
20 Luuni ovat tarttuneet nahkaani, ihooni, eikä minusta ole enää kuin ikenet jäljellä.
Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
21 Armahtakaa minua, armahtakaa, te, minun ystäväni, sillä Jumalan käsi on minuun koskenut.
Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
22 Miksi vainoatte minua niinkuin Jumala, ettekä saa kylläänne minun lihastani?
Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
23 Oi, jospa minun sanani kirjoitettaisiin muistiin, jospa ne piirrettäisiin kirjaan,
Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
24 rautataltalla ja lyijyllä hakattaisiin kallioon ikuisiksi ajoiksi!
Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
25 Mutta minä tiedän lunastajani elävän, ja viimeisenä hän on seisova multien päällä.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26 Ja sittenkuin tämä nahka on yltäni raastettu ja olen ruumiistani irti, saan minä nähdä Jumalan.
És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27 Hänet olen minä näkevä apunani; minun silmäni saavat nähdä hänet-eikä vieraana. Munaskuuni hiukeavat sisimmässäni.
A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
28 Kun sanotte: 'Kuinka vainoammekaan häntä!' -minusta muka löydetään asian juuri-
Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
29 niin peljätkää miekkaa, sillä viha on kohtaava miekanalaisia pahoja töitä, tietääksenne, että tuomari on."
Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
