Laulujen laulu 2
1 Minä olen Saronin kukkanen, ja kukoistus laaksossa.
Én vagyok a Sárón nárczisza, a völgyek lilioma.
2 Niinkuin ruusu orjantappuroissa, niin on armaani tytärten seassa.
Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a leányok között.
3 Niinkuin omenapuu metsäpuiden seassa, niin on ystäväni poikain seassa: minä istun hänen varjossansa, jota minä anon, ja hänen hedelmänsä on minun suussani makia.
Mint almafa az erdő fái közt, olyan barátom a fiuk közt, árnyékát megkívántam és ültem benne, és gyümölcse édes az ínyemnek.
4 Hän johdattaa minua viinakellariinsa; ja rakkaus on hänen lippunsa minun päälläni.
Bevitt engem a boros házba és zászlója fölöttem a szerelem.
5 Virvoittakaat minua viinaleileillä, ja vahvistakaat minua omenilla; sillä minä olen sairas rakkaudesta.
Erősítsetek engem szőlőlepénynyel, üdítsetek föl almával, mert betegje vagyok a szerelemnek.
6 Hänen vasen kätensä on minun pääni alla, hänen oikia kätensä halaa minua.
Balja fejemen alól és jobbja átölel!
7 Minä vannotan tietä, Jerusalemin tyttäret, metsävuohten eli naaraspeurain kautta kedolla, ettette herätä eli vaivaa armastani, siihen asti kuin hän itse tahtoo.
Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy a mező őzikéire: ne ébreszszétek és ne ébresztgessétek a szerelmet, míg nincsen kedve.
8 Tämä on ystäväni ääni, katso, hän tulee: hän hyppää vuorilla ja karkaa kukkuloille.
Hallga, barátom ímhol jön, szökdel a hegyeken, ugrándoz a halmokon.
9 Ystäväni on metsävuohen eli nuoren peuran kaltainen: katso, hän seisoo seinän takana, ja katsoo akkunasta sisälle, ja kurkistelee häkin lävitse.
Hasonlít barátom a szarvashoz vagy az őzök gidájához; ímhol áll házfalunk mögött, betekint az ablakon át, bepillant a rácson át.
10 Ystäväni vastaa ja sanoo minulle: nouse armaani, ihanaiseni, ja tule.
Megszólalt barátom és mondta nekem: Kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el!
11 Sillä katso, talvi on kulunut, ja sade lakannut ja mennyt pois:
Mert íme a tél elmult, az esőzés elvonult, elment;
12 Kukkaset ovat puhjenneet kedolla, kevät on tullut, ja toukomettisen ääni kuuluu meidän maassamme;
a virágok mutatkoztak az országban, az ének ideje elérkezett, és a gerle hangja hallatszott országunkban;
13 Fikunapuut puhkeevat, viinapuut kukoistavat ja antavat hajunsa: nouse, armaani, ihanaiseni, ja tule.
a fügefa érlelni kezdte gyümölcseit s a szőlőtők virágban állnak, illatot adnak: kelj föl, kedvesem, én szépem, és jőj el
14 Kyhkyläiseni vuoren raossa ja kivirauniossa, anna minun nähdä kasvos, anna minun kuulla äänes; sillä sinun äänes on suloinen, ja kasvos ihanainen.
Galambom a sziklahasadékokban, a lejtő rejtekében, hadd látnom ábrázatodat, hadd hallanom hangodat, mert hangod kellemes és ábrázatod bájos.
15 Ottakaat meille ketut kiinni, ne vähät ketut, jotka turmelevat viinamäet; sillä meidän viinamäkemme ovat röhkäleillä.
Fogjátok meg nekünk a rókákat, a kis rókákat, szőlőrontókat, hisz a mi szőlőink virágban állanak.
16 Ystäväni on minun, ja minä hänen, joka kaitsee kukkasten keskellä,
Barátom az enyim s én vagyok az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 Siihenasti että päivä jäähtyy ja varjot kulkevat pois. Palaja, ole niinkuin metsävuohi, ystäväni, eli niinkuin nuori peura Eroitusvuorilla.
Mig hűvösödik a nap és futnak az árnyékok, fordulj, légy hasonlóvá, barátom, a szarvashoz vagy az őzök gidájához a szakadékos hegyeken.
