< Psalmien 130 >
1 Veisu korkeimmassa Kuorissa. Syvyydessä minä huudan sinua, Herra.
Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!
2 Herra, kuule minun ääneni: vaarinottakaan korvas rukousteni äänestä.
Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!
3 Jos sinä, Herra, soimaat syntiä: Herra, kuka siis pysyy?
Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?
4 Sillä sinun tykönäs on anteeksi antamus, että sinua peljättäisiin.
Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.
5 Minä odotan Herraa: sieluni odottaa, ja minä toivon hänen sanansa päälle.
Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.
6 Sieluni vartioitsee Herraa huomenvartiosta toiseen huomenvartioon asti.
Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.
7 Israel toivokaan Herran päälle; sillä Herralla on armo, ja runsas lunastus hänellä.
Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;
8 Ja hän lunastaa Israelin kaikista synneistänsä.
és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!