Hiob 37
1 “Esia na nye dzi lã kpo eye wòti kpo le enɔƒe.
Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
2 O ɖo to! Ɖo to eƒe gbe ƒe gbeɖeɖe kple bublu si le dodom tso eƒe nu me.
Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
3 Eɖe asi le eƒe dzokeke ŋu ɖe yame katã eye wòɖoe ɖe anyigba ƒe mlɔenu ke hã
Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
4 Eƒe gbeɖeɖe kplɔa esia ɖo, ebluna kple eƒe ŋutikɔkɔe ƒe gbe. Ne eƒe gbe ɖi la, meléa naneke ɖi o.
Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
5 Mawu ƒe gbe bluna le nukumɔwo dzi, ewɔa nu dzɔtsu siwo kɔ wu míaƒe gɔmesese.
Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
6 Egblɔna na tsikpe be, ‘Dza ɖe anyigba dzi’ eye na tsi be, ‘Nye tsi gã aɖe nàdza.’
Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
7 Ale be amegbetɔ siwo katã wòwɔ la nanya eƒe dɔwɔwɔ, eye wòɖoa asi ame sia ame ƒe dɔ dzi.
Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
8 Gbemelãwo sina bena eye wonɔa woƒe dowo me.
Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
9 Ahom tsoa eƒe xɔa me vana eye ya sesẽwo hea vuvɔ vɛ.
Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
10 Mawu ƒe gbɔgbɔ hea fafa gã aɖe vɛ eye tsi gbanawo dzi zua tsikpe.
Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
11 Enyɔa tsi ɖe lilikpowo me, ekakaa eƒe dzikedzo to wo me.
Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
12 Le eƒe mɔfiafia nu wotrɔa trɔgodoe le anyigba la katã ŋkume, be woawɔ nu sia nu si ƒe se wòde na wo.
És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
13 Ehea lilikpowo vɛ be woahe to na amewo alo be woade tsi anyigba, ne wòaɖe eƒe lɔlɔ̃ afia ameawo.
Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
14 “Hiob, ɖo to nàse nu sia, zi ɖoɖoe eye nàbu Mawu ƒe nukunuwo ŋu.
Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
15 Ènya ale si Mawu léa lilikpowo ɖe asii, eye wònana dzi kea dzoa?
Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
16 Ènya ale si lilikpowo wɔ hafi le yamea, ènya nukunu siwo nye ame si de blibo le gɔmesese me la tɔa?
Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
17 Wò ame si le fifia tem le wò awuwo me, ne dzieheya xɔdzo nya ƒo to anyigba dzi ko,
Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
18 àte ŋu akpe ɖe eŋu le dziŋgɔli ƒe keke ɖe yame me, nu si sesẽ abe ahuhɔ̃e si wowɔ kple akɔbli enea?
Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
19 “Gblɔ nu si míagblɔ nɛ la na mí, míate ŋu ahe míaƒe nya ayi egbɔe o elabena míawo míele viviti me.
Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
20 Wonegblɔ nɛ be medi be maƒo nua? Ɖe ame aɖe abia be wonemi ye agbagbea?
Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
21 Azɔ la, ame aɖeke mate ŋu akpɔ ɣe o elabena ele keklẽm le dziƒo ŋutɔ, esi yaƒoƒo na eƒe mo kɔ nyuie.
Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
22 Edo tso anyiehe kple sikatsyɔ̃ɖoɖo. Mawu ɖiɖi va le ŋɔdzi ƒe ŋutikɔkɔe me.
Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
23 Ame aɖeke matu Ŋusẽkatãtɔ la o elabena togbɔ be eƒe ŋusẽ de dzi bobobo, le eƒe afiatsotso kple dzɔdzɔenyenye gã la me hã la, metea ame aɖeke ɖe anyi o.
Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
24 Eya ta amewo dea bubu eŋu elabena ɖe medea bubu ame siwo katã ƒe dzi me nunya le la ŋu oa?”
Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
