Job 7
1 Is there not a warfare to man on earth? And as the days of an hireling his days?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As a servant desireth the shadow, And as a hireling expecteth his wage,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 So I have been caused to inherit months of vanity, And nights of misery they numbered to me.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 If I lay down then I said, 'When do I rise!' And evening hath been measured, And I have been full of tossings till dawn.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Clothed hath been my flesh [with] worms, And a clod of dust, My skin hath been shrivelled and is loathsome,
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days swifter than a weaving machine, And they are consumed without hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Remember Thou that my life [is] a breath, Mine eye turneth not back to see good.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 The eye of my beholder beholdeth me not. Thine eyes [are] upon me — and I am not.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 Consumed hath been a cloud, and it goeth, So he who is going down to Sheol cometh not up. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 He turneth not again to his house, Nor doth his place discern him again.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Also I — I withhold not my mouth — I speak in the distress of my spirit, I talk in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 A sea -[monster] am I, or a dragon, That thou settest over me a guard?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 When I said, 'My bed doth comfort me,' He taketh away in my talking my couch.
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 And thou hast affrighted me with dreams, And from visions thou terrifiest me,
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 And my soul chooseth strangling, Death rather than my bones.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I have wasted away — not to the age do I live. Cease from me, for my days [are] vanity.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What [is] man that Thou dost magnify him? And that Thou settest unto him Thy heart?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 And inspectest him in the mornings, In the evenings dost try him?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long dost Thou not look from me? Thou dost not desist till I swallow my spittle.
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 I have sinned, what do I to Thee, O watcher of man? Why hast Thou set me for a mark to Thee, And I am for a burden to myself — and what?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 Thou dost not take away my transgression, And cause to pass away mine iniquity, Because now, for dust I lie down: And Thou hast sought me — and I am not!
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
