Job 6
1 And Job answereth and saith: —
Jób pedig felele, és monda:
2 O that my provocation were thoroughly weighed, And my calamity in balances They would lift up together!
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 For now, than the sands of the sea it is heavier, Therefore my words have been rash.
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 For arrows of the Mighty [are] with me, Whose poison is drinking up my spirit. Terrors of God array themselves [for] me!
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Brayeth a wild ass over tender grass? Loweth an ox over his provender?
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Eaten is an insipid thing without salt? Is there sense in the drivel of dreams?
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 My soul is refusing to touch! They [are] as my sickening food.
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 O that my request may come, That God may grant my hope!
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 That God would please — and bruise me, Loose His hand and cut me off!
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 And yet it is my comfort, (And I exult in pain — He doth not spare, ) That I have not hidden The sayings of the Holy One.
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 What [is] my power that I should hope? And what mine end That I should prolong my life?
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Is my strength the strength of stones? Is my flesh brazen?
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Is not my help with me, And substance driven from me?
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 To a despiser of his friends [is] shame, And the fear of the Mighty he forsaketh.
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 My brethren have deceived as a brook, As a stream of brooks they pass away.
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 That are black because of ice, By them doth snow hide itself.
A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
17 By the time they are warm they have been cut off, By its being hot they have been Extinguished from their place.
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Turn aside do the paths of their way, They ascend into emptiness, and are lost.
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19 Passengers of Tema looked expectingly, Travellers of Sheba hoped for them.
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 They were ashamed that one hath trusted, They have come unto it and are confounded.
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Surely now ye have become the same! Ye see a downfall, and are afraid.
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Is it because I said, Give to me? And, By your power bribe for me?
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 And, Deliver me from the hand of an adversary? And, From the hand of terrible ones ransom me?
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Shew me, and I — I keep silent, And what I have erred, let me understand.
Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 How powerful have been upright sayings, And what doth reproof from you reprove?
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 For reproof — do you reckon words? And for wind — sayings of the desperate.
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Anger on the fatherless ye cause to fall, And are strange to your friend.
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 And, now, please, look upon me, Even to your face do I lie?
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Turn back, I pray you, let it not be perverseness, Yea, turn back again — my righteousness [is] in it.
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Is there in my tongue perverseness? Discerneth not my palate desirable things?
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
