Job 4
1 And Eliphaz the Temanite answereth and saith: —
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 Hath one tried a word with thee? — Thou art weary! And to keep in words who is able?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Lo, thou hast instructed many, And feeble hands thou makest strong.
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 The stumbling one do thy words raise up, And bowing knees thou dost strengthen.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But now, it cometh in unto thee, And thou art weary; It striketh unto thee, and thou art troubled.
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Is not thy reverence thy confidence? Thy hope — the perfection of thy ways?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, Who, being innocent, hath perished? And where have the upright been cut off?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 As I have seen — ploughers of iniquity, And sowers of misery, reap it!
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 From the breath of God they perish, And from the spirit of His anger consumed.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 The roaring of a lion, And the voice of a fierce lion, And teeth of young lions have been broken.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 An old lion is perishing without prey, And the whelps of the lioness do separate.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 And unto me a thing is secretly brought, And receive doth mine ear a little of it.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 In thoughts from visions of the night, In the falling of deep sleep on men,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Fear hath met me, and trembling, And the multitude of my bones caused to fear.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 And a spirit before my face doth pass, Stand up doth the hair of my flesh;
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It standeth, and I discern not its aspect, A similitude [is] over-against mine eyes, Silence! and a voice I hear:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 'Is mortal man than God more righteous? Than his Maker is a man cleaner?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Lo, in His servants He putteth no credence, Nor in His messengers setteth praise.'
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 Also — the inhabitants of houses of clay, (Whose foundation [is] in the dust, They bruise them before a moth.)
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 From morning to evening are beaten down, Without any regarding, for ever they perish.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Hath not their excellency been removed with them? They die, and not in wisdom!
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
