Job 30
1 And now, laughed at me, Have the younger in days than I, Whose fathers I have loathed to set With the dogs of my flock.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Also — the power of their hands, why [is it] to me? On them hath old age perished.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 With want and with famine gloomy, Those fleeing to a dry place, Formerly a desolation and waste,
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Those cropping mallows near a shrub, And broom-roots [is] their food.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 From the midst they are cast out, (They shout against them as a thief),
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 In a frightful place of valleys to dwell, Holes of earth and clefts.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Among shrubs they do groan, Under nettles they are gathered together.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Sons of folly — even sons without name, They have been smitten from the land.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 And now, their song I have been, And I am to them for a byword.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 They have abominated me, They have kept far from me, And from before me have not spared to spit.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Because His cord He loosed and afflicteth me, And the bridle from before me, They have cast away.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 On the right hand doth a brood arise, My feet they have cast away, And they raise up against me, Their paths of calamity.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 They have broken down my path, By my calamity they profit, 'He hath no helper.'
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 As a wide breach they come, Under the desolation have rolled themselves.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 He hath turned against me terrors, It pursueth as the wind mine abundance, And as a thick cloud, Hath my safety passed away.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 And now, in me my soul poureth itself out, Seize me do days of affliction.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 At night my bone hath been pierced in me, And mine eyelids do not lie down.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 By the abundance of power, Is my clothing changed, As the mouth of my coat it doth gird me.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Casting me into mire, And I am become like dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 I cry unto Thee, And Thou dost not answer me, I have stood, and Thou dost consider me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Thou art turned to be fierce to me, With the strength of Thy hand, Thou oppressest me.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Thou dost lift me up, On the wind Thou dost cause me to ride, And Thou meltest — Thou levellest me.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 For I have known To death Thou dost bring me back, And [to] the house appointed for all living.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Surely not against the heap Doth He send forth the hand, Though in its ruin they have safety.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Did not I weep for him whose day is hard? Grieved hath my soul for the needy.
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 When good I expected, then cometh evil, And I wait for light, and darkness cometh.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 My bowels have boiled, and have not ceased, Gone before me have days of affliction.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Mourning I have gone without the sun, I have risen, in an assembly I cry.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 A brother I have been to dragons, And a companion to daughters of the ostrich.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 My skin hath been black upon me, And my bone hath burned from heat,
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 And my harp doth become mourning, And my organ the sound of weeping.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
