Job 29
1 And Job addeth to lift up his simile, and saith: —
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Who doth make me as [in] months past, As [in] the days of God's preserving me?
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 In His causing His lamp to shine on my head, By His light I walk [through] darkness.
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 As I have been in days of my maturity, And the counsel of God upon my tent.
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When yet the Mighty One [is] with me. Round about me — my young ones,
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 When washing my goings with butter, And the firm rock [is] with me rivulets of oil.
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I go out to the gate by the city, In a broad place I prepare my seat.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Seen me have youths, and they, been hidden, And the aged have risen — they stood up.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Princes have kept in words, And a hand they place on their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The voice of leaders hath been hidden, And their tongue to the palate hath cleaved.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 For the ear heard, and declareth me happy, And the eye hath seen, and testifieth [to] me.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 For I deliver the afflicted who is crying, And the fatherless who hath no helper.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of the perishing cometh on me, And the heart of the widow I cause to sing.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Righteousness I have put on, and it clotheth me, As a robe and a diadem my justice.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Eyes I have been to the blind, And feet to the lame [am] I.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 A father I [am] to the needy, And the cause I have not known I search out.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I break the jaw-teeth of the perverse, And from his teeth I cast away prey.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 And I say, 'With my nest I expire, And as the sand I multiply days.'
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My root is open unto the waters, And dew doth lodge on my branch.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My honour [is] fresh with me, And my bow in my hand is renewed.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 To me they have hearkened, Yea, they wait, and are silent for my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my word they change not, And on them doth my speech drop,
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 And they wait as [for] rain for me, And their mouth they have opened wide [As] for the latter rain.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 I laugh unto them — they give no credence, And the light of my face cause not to fall.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I choose their way, and sit head, And I dwell as a king in a troop, When mourners he doth comfort.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
