Job 14
1 Man, born of woman! Of few days, and full of trouble!
az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
2 As a flower he hath gone forth, and is cut off, And he fleeth as a shadow and standeth not.
Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
3 Also — on this Thou hast opened Thine eyes, And dost bring me into judgment with Thee.
Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
4 Who giveth a clean thing out of an unclean? not one.
Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
5 If determined are his days, The number of his months [are] with Thee, His limit Thou hast made, And he passeth not over;
Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
6 Look away from off him that he may cease, Till he enjoy as an hireling his day.
tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
7 For there is of a tree hope, if it be cut down, That again it doth change, That its tender branch doth not cease.
Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
8 If its root becometh old in the earth, And its stem doth die in the dust,
Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
9 From the fragrance of water it doth flourish, And hath made a crop as a plant.
víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
10 And a man dieth, and becometh weak, And man expireth, and where [is] he?
De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
11 Waters have gone away from a sea, And a river becometh waste and dry.
Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
12 And man hath lain down, and riseth not, Till the wearing out of the heavens they awake not, Nor are roused from their sleep.
az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
13 O that in Sheol Thou wouldest conceal me, Hide me till the turning of Thine anger, Set for me a limit, and remember me. (Sheol h7585)
Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
14 If a man dieth — doth he revive? All days of my warfare I wait, till my change come.
Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
15 Thou dost call, and I — I answer Thee; To the work of Thy hands Thou hast desire.
Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
16 But now, my steps Thou numberest, Thou dost not watch over my sin.
Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
17 Sealed up in a bag [is] my transgression, And Thou sewest up mine iniquity.
Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
18 And yet, a falling mountain wasteth away, And a rock is removed from its place.
Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
19 Stones have waters worn away, Their outpourings wash away the dust of earth, And the hope of man Thou hast destroyed.
köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
20 Thou prevailest [over] him for ever, and he goeth, He is changing his countenance, And Thou sendest him away.
Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
21 Honoured are his sons, and he knoweth not; And they are little, and he attendeth not to them.
Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
22 Only — his flesh for him is pained, And his soul for him doth mourn.'
csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
