Job 10
1 My soul hath been weary of my life, I leave off my talking to myself, I speak in the bitterness of my soul.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 I say unto God, 'Do not condemn me, Let me know why Thou dost strive [with] me.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Is it good for Thee that Thou dost oppress? That Thou despisest the labour of Thy hands, And on the counsel of the wicked hast shone?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Eyes of flesh hast Thou? As man seeth — seest Thou?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 As the days of man [are] Thy days? Thy years as the days of a man?
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 That Thou inquirest for mine iniquity, And for my sin seekest?
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 For Thou knowest that I am not wicked, And there is no deliverer from Thy hand.
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Thy hands have taken pains about me, And they make me together round about, And Thou swallowest me up!
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Remember, I pray Thee, That as clay Thou hast made me, And unto dust Thou dost bring me back.
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Dost Thou not as milk pour me out? And as cheese curdle me?
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Skin and flesh Thou dost put on me, And with bones and sinews dost fence me.
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Life and kindness Thou hast done with me. And Thy inspection hath preserved my spirit.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 And these Thou hast laid up in Thy heart, I have known that this [is] with Thee.
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 If I sinned, then Thou hast observed me, And from mine iniquity dost not acquit me,
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 If I have done wickedly — woe to me, And righteously — I lift not up my head, Full of shame — then see my affliction,
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 And it riseth — as a lion Thou huntest me. And Thou turnest back — Thou shewest Thyself wonderful in me.
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Thou renewest Thy witnesses against me, And dost multiply Thine anger with me, Changes and warfare [are] with me.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 And why from the womb Hast Thou brought me forth? I expire, and the eye doth not see me.
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 As I had not been, I am, From the belly to the grave I am brought,
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Are not my days few? Cease then, and put from me, And I brighten up a little,
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Before I go, and return not, Unto a land of darkness and death-shade,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 A land of obscurity as thick darkness, Death-shade — and no order, And the shining [is] as thick darkness.'
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
