Job 10
1 My soul hath been weary of my life, I leave off my talking to myself, I speak in the bitterness of my soul.
Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
2 I say unto God, 'Do not condemn me, Let me know why Thou dost strive [with] me.
Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
3 Is it good for Thee that Thou dost oppress? That Thou despisest the labour of Thy hands, And on the counsel of the wicked hast shone?
Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
4 Eyes of flesh hast Thou? As man seeth — seest Thou?
Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
5 As the days of man [are] Thy days? Thy years as the days of a man?
Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
6 That Thou inquirest for mine iniquity, And for my sin seekest?
hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
7 For Thou knowest that I am not wicked, And there is no deliverer from Thy hand.
noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
8 Thy hands have taken pains about me, And they make me together round about, And Thou swallowest me up!
Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
9 Remember, I pray Thee, That as clay Thou hast made me, And unto dust Thou dost bring me back.
Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
10 Dost Thou not as milk pour me out? And as cheese curdle me?
Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
11 Skin and flesh Thou dost put on me, And with bones and sinews dost fence me.
bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
12 Life and kindness Thou hast done with me. And Thy inspection hath preserved my spirit.
életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
13 And these Thou hast laid up in Thy heart, I have known that this [is] with Thee.
De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
14 If I sinned, then Thou hast observed me, And from mine iniquity dost not acquit me,
ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
15 If I have done wickedly — woe to me, And righteously — I lift not up my head, Full of shame — then see my affliction,
Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
16 And it riseth — as a lion Thou huntest me. And Thou turnest back — Thou shewest Thyself wonderful in me.
S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
17 Thou renewest Thy witnesses against me, And dost multiply Thine anger with me, Changes and warfare [are] with me.
megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
18 And why from the womb Hast Thou brought me forth? I expire, and the eye doth not see me.
S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
19 As I had not been, I am, From the belly to the grave I am brought,
mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
20 Are not my days few? Cease then, and put from me, And I brighten up a little,
Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
21 Before I go, and return not, Unto a land of darkness and death-shade,
Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
22 A land of obscurity as thick darkness, Death-shade — and no order, And the shining [is] as thick darkness.'
országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.
