Isaiah 16
1 Send ye a lamb [to] the ruler of the land, From Selah in the wilderness, Unto the mount of the daughter of Zion.
Küldjetek az ország uralkodójának járó bárányt Szélából a puszta felé Czión leányának hegyére.
2 And it hath come to pass, As a wandering bird, a nest cast out, Are daughters of Moab, [at] fords of Arnon.
És lesz, mint bujdosó madár, kiűzött fészek, úgy lesznek Móáb leányai az Arnón gázlóinál.
3 Bring ye in counsel, do judgment, Make as night thy shadow in the midst of noon, Hide outcasts, the wanderer reveal not.
Szerezz tanácsot, tégy ítéletet, tedd olyanná mint éjjel árnyékodat délközben, rejtsd el az elszéledteket, a bujdosót el ne áruld.
4 Sojourn in thee do My outcasts, O Moab, Be a secret hiding-place to them, From the face of a destroyer, For ceased hath the extortioner, Finished hath been a destroyer, Consumed the treaders down out of the land.
Hadd tartózkodjanak benned száműzötteim, Móábéi, légy oltalmuk a pusztító ellen; mert vége lesz a nyomásnak, megszűnik a pusztítás, eltűnnek az eltiprók az országból.
5 And established in kindness is the throne, And [one] hath sat on it in truth, in the tent of David, Judging and seeking judgment, and hasting righteousness.
És megszilárdul szeretet által a trón, és ül rajta hűségben, Dávid sátrában egy bíró, jogot kutató és igazságban jártas.
6 We have heard of the pride of Moab — very proud, His pride, and his arrogance, and his wrath, Not right [are] his devices.
Hallottuk Móáb gőgjét, nagyon gőgös, gőgösségét meg gőgjét és dölyfösségét és alaptalan kérkedését.
7 Therefore howl doth Moab for Moab, all of it doth howl, For the grape-cakes of Kir-Hareseth it meditateth, Surely they are smitten.
Azért jajgat Móáb Móábért, mindnyája jajgat; Kír-Charészet aszú szőlői miatt nyögtök, végképp megtörve.
8 Because fields of Heshbon languish, The vine of Sibmah, Lords of nations did beat her choice vines, Unto Jazer they have come, They have wandered in a wilderness, Her plants have spread themselves, They have passed over a sea.
Mert Chesbón mezőségei elhervadtak; Szibma szőlőtője – a nemzetek urai leütötték venyigéit; Jáezérig értek, a pusztába tévedtek, indái terjeszkedtek, átmentek a tengeren.
9 Therefore I weep with the weeping of Jazer, The vine of Sibmah, I water thee [with] my tear, O Heshbon and Elealeh, For — for thy summer fruits, and for thy harvest, The shouting hath fallen.
Ezért siratom Jaezér sírásával Szibma szőlőtőjét, megáztatlak könnyemmel, Chesbón és Eleálé, mert szüretedre és aratásodra kurjantás esett.
10 And removed have been gladness and joy from the fruitful field, And in vineyards they sing not, nor shout, Wine in the presses treadeth not the treader, Shouting I have caused to cease.
Elvétetik öröm és ujjongás a termőföldről és a szőlőkben nem vigadnak és nem rivalognak; bort présházakban nem sajtol a sajtoló, a kurjantást megszüntettem.
11 Therefore my bowels for Moab as a harp do sound, And mine inward parts for Kir-Haresh.
Azért zúgnak beleim Móábért mint a hárfa, és belsőm Kír-Chéreszért.
12 And it hath come to pass, when it hath been seen, That weary hath been Moab on the high place, And he hath come unto his sanctuary to pray, And is not able.
És lesz, hogyha megjelenik, hogyha kifárad Móáb a magaslaton és bemegy a szentélyébe, hogy imádkozzék – mit sem tehet.
13 This [is] the word that Jehovah hath spoken unto Moab from that time,
Ez az ige, melyet szólt az Örökkévaló Móábról régtől fogva;
14 And now hath Jehovah spoken, saying, 'In three years, as years of an hireling, Lightly esteemed is the honour of Moab, With all the great multitude, And the remnant [is] little, small, not mighty!'
most pedig szól az Örökkévaló, mondván: Három év múlva, mint a béres évei, megaláztatik Móáb dicsősége az egész nagy néptömeggel, és maradéka kevés, csekély lesz, nem sok.
