1 Thessalonians 2
1 For yourselves have known, brethren, our entrance in unto you, that it did not become vain,
Magatok is tudjátok, atyámfiai, hogy nem hiába jártunk nálatok.
2 but having both suffered before, and having been injuriously treated (as ye have known) in Philippi, we were bold in our God to speak unto you the good news of God in much conflict,
Noha előbb szenvedésben és bántalmazásban volt részünk Filippiben – amint azt ti is tudjátok –, Istentől bátorságot kaptunk, hogy közöttetek is hirdessük Isten evangéliumát sok tusakodás közben.
3 for our exhortation [is] not out of deceit, nor out of uncleanness, nor in guile,
Mert a mi igehirdetésünk nem megtévesztésből, sem tisztátalan szándékból, sem álnokságból ered,
4 but as we have been approved by God to be entrusted with the good news, so we speak, not as pleasing men, but God, who is proving our hearts,
hanem Isten méltatott minket arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezért nem úgy hirdetjük azt, hogy embereknek, hanem hogy Istennek tetszését keressük, aki megvizsgálja szívünket.
5 for at no time did we come with speech of flattery, (as ye have known, ) nor in a pretext for covetousness, (God [is] witness!)
Hiszen tudjátok, soha nem lépünk fel sem hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal. Isten erre a tanú!
6 nor seeking of men glory, neither from you nor from others, being able to be burdensome, as Christ's apostles.
Emberektől való dicsőítést sem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól.
7 But we became gentle in your midst, as a nurse may cherish her own children,
Bár mint Krisztus apostolai érvényesíthettük volna tekintélyünket, mégis olyan szívélyesek voltunk köztetek, mint az anya, aki gyermekét dajkálja.
8 so being desirous of you, we are well-pleased to impart to you not only the good news of God, but also our own souls, because beloved ye have become to us,
Így megkedvelve titeket, készek voltunk közölni veletek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, annyira megszerettünk titeket.
9 for ye remember, brethren, our labour and travail, for, night and day working not to be a burden upon any of you, we did preach to you the good news of God;
Emlékezhettek, atyámfiai, fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
10 ye [are] witnesses — God also — how kindly and righteously, and blamelessly to you who believe we became,
Tanúk vagytok rá és az Isten, hogy milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek.
11 even as ye have known, how each one of you, as a father his own children, we are exhorting you, and comforting, and testifying,
Azt is tudjátok, hogy mint az atya gyermekeit, úgy intettünk és buzdítottunk egyenként mindnyájatokat,
12 for your walking worthily of God, who is calling you to His own reign and glory.
és kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
13 Because of this also, we — we do give thanks to God continually, that, having received the word of hearing from us of God, ye accepted, not the word of man, but as it is truly, the word of God, who also doth work in you who believe;
Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy ti befogadva Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (hiszen valóban az!), amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
14 for ye became imitators, brethren, of the assemblies of God that are in Judea in Christ Jesus, because such things ye suffered, even ye, from your own countrymen, as also they from the Jews,
Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivel ti ugyanúgy szenvedtetek saját honfitársaitoktól, mint azok a zsidóktól,
15 who did both put to death the Lord Jesus and their own prophets, and did persecute us, and God they are not pleasing, and to all men [are] contrary,
akik megölték az Úr Jézust és saját prófétáikat is, és minket is üldöznek, és Istennek sem tetszenek, és minden ember ellenségei,
16 forbidding us to speak to the nations that they might be saved, to fill up their sins always, but the anger did come upon them — to the end!
akik megtiltják nekünk, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket Isten haragja.
17 And we, brethren, having been taken from you for the space of an hour — in presence, not in heart — did hasten the more abundantly to see your face in much desire,
Mi pedig, testvéreim, miután elszakadtunk tőletek egy kevés időre – arcra, de nem szívre nézve –, annál buzgóbb vágyódással igyekeztünk arra, hogy szemtől szembe láthassunk titeket.
18 wherefore we wished to come unto you, (I indeed Paul, ) both once and again, and the Adversary did hinder us;
El is akartunk menni hozzátok, különösen én, Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a sátán.
19 for what [is] our hope, or joy, or crown of rejoicing? are not even ye before our Lord Jesus Christ in his presence?
Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti is, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
20 for ye are our glory and joy.
Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
