Job 3
1 After this Job opened his mouth, and cursed the day of his birth.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 Job answered:
És szóla Jób, és monda:
3 “Let the day perish in which I was born, the night which said, ‘There is a boy conceived.’
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness. Don’t let God from above seek for it, neither let the light shine on it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death claim it for their own. Let a cloud dwell on it. Let all that makes the day black terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, let thick darkness seize on it. Let it not rejoice amongst the days of the year. Let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Behold, let that night be barren. Let no joyful voice come therein.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it who curse the day, who are ready to rouse up leviathan.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of its twilight be dark. Let it look for light, but have none, neither let it see the eyelids of the morning,
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 because it didn’t shut up the doors of my mother’s womb, nor did it hide trouble from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 “Why didn’t I die from the womb? Why didn’t I give up the spirit when my mother bore me?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees receive me? Or why the breast, that I should nurse?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now I should have lain down and been quiet. I should have slept, then I would have been at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 with kings and counsellors of the earth, who built up waste places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 or with princes who had gold, who filled their houses with silver;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 or as a hidden untimely birth I had not been, as infants who never saw light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling. There the weary are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners are at ease together. They don’t hear the voice of the taskmaster.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and the great are there. The servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 “Why is light given to him who is in misery, life to the bitter in soul,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 who long for death, but it doesn’t come; and dig for it more than for hidden treasures,
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 who rejoice exceedingly, and are glad, when they can find the grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Why is light given to a man whose way is hidden, whom God has hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing comes before I eat. My groanings are poured out like water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing which I fear comes on me, that which I am afraid of comes to me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I am not at ease, neither am I quiet, neither do I have rest; but trouble comes.”
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
