Hebrews 6
1 Therefore leaving the teaching of the first principles of Messiah, let’s press on to perfection—not laying again a foundation of repentance from dead works, of faith towards God,
Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
2 of the teaching of immersions, of laying on of hands, of resurrection of the dead, and of eternal judgement. (aiōnios g166)
A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. (aiōnios g166)
3 This will we do, if God permits.
És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.
4 For concerning those who were once enlightened and tasted of the heavenly gift, and were made partakers of the Holy Spirit,
Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, (aiōn g165)
6 and then fell away, it is impossible to renew them again to repentance; seeing they crucify the Son of God for themselves again, and put him to open shame.
És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.
7 For the land which has drunk the rain that comes often on it and produces a crop suitable for them for whose sake it is also tilled, receives blessing from God;
Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;
8 but if it bears thorns and thistles, it is rejected and near being cursed, whose end is to be burnt.
A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.
9 But, beloved, we are persuaded of better things for you, and things that accompany salvation, even though we speak like this.
De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is.
10 For God is not unrighteous, so as to forget your work and the labour of love which you showed towards his name, in that you served the holy ones, and still do serve them.
Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
11 We desire that each one of you may show the same diligence to the fullness of hope even to the end,
Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.
12 that you won’t be sluggish, but imitators of those who through faith and perseverance inherited the promises.
Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
13 For when God made a promise to Abraham, since he could swear by no one greater, he swore by himself,
Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
14 saying, “Surely blessing I will bless you, and multiplying I will multiply you.”
Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
15 Thus, having patiently endured, he obtained the promise.
És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet.
16 For men indeed swear by a greater one, and in every dispute of theirs the oath is final for confirmation.
Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü;
17 In this way God, being determined to show more abundantly to the heirs of the promise the immutability of his counsel, interposed with an oath,
Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
18 that by two immutable things, in which it is impossible for God to lie, we may have a strong encouragement, who have fled for refuge to take hold of the hope set before us.
Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
19 This hope we have as an anchor of the soul, a hope both sure and steadfast and entering into that which is within the veil,
Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
