Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat down. Yes, we wept, when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 On the willows in that land, we hung up our harps.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there, those who led us captive asked us for songs. Those who tormented us demanded songs of joy: “Sing us one of the songs of Zion!”

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How can we sing the LORD’s song in a foreign land?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget you, Jerusalem, let my right hand forget its skill.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Let my tongue stick to the roof of my mouth if I don’t remember you, if I don’t prefer Jerusalem above my chief joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, LORD, against the children of Edom in the day of Jerusalem, who said, “Raze it! Raze it even to its foundation!”

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Daughter of Babylon, doomed to destruction, he will be happy who repays you, as you have done to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy shall he be, who takes and dashes your little ones against the rock.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!