Job 4
1 Then Eliphaz the Temanite answered,
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 “If someone ventures to talk with you, will you be grieved? But who can withhold himself from speaking?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Behold, you have instructed many, you have strengthened the weak hands.
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Your words have supported him who was falling, you have made the feeble knees firm.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But now it has come to you, and you faint. It touches you, and you are troubled.
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Isn’t your piety your confidence? Isn’t the integrity of your ways your hope?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 “Remember, now, whoever perished, being innocent? Or where were the upright cut off?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 According to what I have seen, those who plough iniquity and sow trouble, reap the same.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the breath of God they perish. By the blast of his anger are they consumed.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 The roaring of the lion, and the voice of the fierce lion, the teeth of the young lions, are broken.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The old lion perishes for lack of prey. The cubs of the lioness are scattered abroad.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 “Now a thing was secretly brought to me. My ear received a whisper of it.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 In thoughts from the visions of the night, when deep sleep falls on men,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 fear came on me, and trembling, which made all my bones shake.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Then a spirit passed before my face. The hair of my flesh stood up.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It stood still, but I couldn’t discern its appearance. A form was before my eyes. Silence, then I heard a voice, saying,
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 ‘Shall mortal man be more just than God? Shall a man be more pure than his Maker?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Behold, he puts no trust in his servants. He charges his angels with error.
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 How much more those who dwell in houses of clay, whose foundation is in the dust, who are crushed before the moth!
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 Between morning and evening they are destroyed. They perish forever without any regarding it.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Isn’t their tent cord plucked up within them? They die, and that without wisdom.’
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
