Job 7
1 “Isn’t a man forced to labour on earth? Aren’t his days like the days of a hired hand?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 As a servant who earnestly desires the shadow, as a hireling who looks for his wages,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 so I am made to possess months of misery, wearisome nights are appointed to me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I lie down, I say, ‘When will I arise, and the night be gone?’ I toss and turn until the dawning of the day.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust. My skin closes up, and breaks out afresh.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Oh remember that my life is a breath. My eye will no more see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him who sees me will see me no more. Your eyes will be on me, but I will not be.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 As the cloud is consumed and vanishes away, so he who goes down to Sheol will come up no more. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 He will return no more to his house, neither will his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 “Therefore I will not keep silent. I will speak in the anguish of my spirit. I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a sea monster, that you put a guard over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 When I say, ‘My bed will comfort me. My couch will ease my complaint,’
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 then you scare me with dreams and terrify me through visions,
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 so that my soul chooses strangling, death rather than my bones.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I loathe my life. I don’t want to live forever. Leave me alone, for my days are but a breath.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 What is man, that you should magnify him, that you should set your mind on him,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 that you should visit him every morning, and test him every moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long will you not look away from me, nor leave me alone until I swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what do I do to you, you watcher of men? Why have you set me as a mark for you, so that I am a burden to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Why do you not pardon my disobedience, and take away my iniquity? For now will I lie down in the dust. You will seek me diligently, but I will not be.”
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
