Psalms 39

1 To the chief Musician, [even] to Jeduthun, A Psalm of David. I said, I will take heed to my ways, that I sin not with my tongue: I will keep my mouth with a bridle, while the wicked is before me.

Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.

2 I was dumb with silence, I held my peace, [even] from good; and my sorrow was stirred.

Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

3 My heart was hot within me, while I was musing the fire burned: [then] I spoke with my tongue.

Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:

4 LORD, make me to know my end, and the measure of my days, what it [is]; [that] I may know how frail I [am].

Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

5 Behold, thou hast made my days [as] a hand-breadth; and my age [is] as nothing before thee: verily every man at his best state [is] altogether vanity. (Selah)

Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)

6 Surely every man walketh in a vain show: surely they are disquieted in vain: he heapeth up [riches], and knoweth not who shall gather them.

Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

7 And now, LORD, what wait I for? my hope [is] in thee.

Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

8 Deliver me from all my transgressions: make me not the reproach of the foolish.

Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

9 I was dumb, I opened not my mouth; because thou didst [it].

Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

10 Remove thy stroke away from me; I am consumed by the blow of thy hand.

Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

11 When thou with rebukes dost correct man for iniquity, thou makest his beauty to consume away like a moth: surely every man [is] vanity. (Selah)

Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)

12 Hear my prayer, O LORD, and give ear to my cry; hold not thy peace at my tears: for I [am] a stranger with thee, [and] a sojourner, as all my fathers [were].

Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.

13 O spare me, that I may recover strength, before I go hence, and be no more.

Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!