Job 14
1 Man [that is] born of a woman [is] of few days, and full of trouble.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 He cometh forth like a flower, and is cut down: he fleeth also as a shadow, and continueth not.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 And dost thou open thy eyes upon such one, and bring me into judgment with thee?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Who can bring a clean [thing] out of an unclean? not one.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Seeing his days [are] determined, the number of his months [is] with thee, thou hast appointed his bounds that he cannot pass;
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Turn from him, that he may rest, till he shall accomplish, as a hireling, his day.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 For there is hope of a tree, if it is cut down, that it will sprout again, and that its tender branch will not cease.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Though its root shall become old in the earth, and its stock die in the ground;
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 [Yet] through the scent of water it will bud, and bring forth boughs like a plant.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 But man dieth, and wasteth away: yes, man yieldeth his breath, and where [is] he?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 [As] the waters fail from the sea, and the flood decayeth and drieth up:
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 So man lieth down, and riseth not: till the heavens [shall be] no more, they shall not awake, nor be raised out of their sleep.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 O that thou wouldst hide me in the grave, that thou wouldst keep me secret, until thy wrath is past, that thou wouldst appoint me a set time, and remember me! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 If a man dieth, shall he live [again]? all the days of my appointed time will I wait, till my change shall come.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Thou shalt call, and I will answer thee: thou wilt have a desire to the work of thy hands.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 My transgression [is] sealed up in a bag, and thou sewest up my iniquity.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 And surely the mountain falling cometh to naught, and the rock is removed out of its place.
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 The waters wear the stones: thou washest away the things which grow [out] of the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Thou prevailest for ever against him, and he passeth: thou changest his countenance, and sendest him away.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 His sons come to honor, and he knoweth [it] not; and they are brought low, but he perceiveth [it] not of them.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 But his flesh upon him shall have pain, and his soul within him shall mourn.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
