Job 3
1 After this, Job opened his mouth and cursed the day he was born.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 He said,
És szóla Jób, és monda:
3 “May the day on which I was born perish, the night that said, 'A boy has been conceived.'
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 May that day be dark; may not God from above call it to mind, neither may the sun shine on it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 May darkness and the shadow of death claim it for their own. May a cloud live over it; may everything that makes the day black truly terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, may thick darkness seize it. May it not rejoice among the days of the year; may it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 See, may that night be barren; may no joyful voice come into it.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 May they curse that day, those who know how to wake up Leviathan.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 May the stars of that day's dawn be dark. May that day look for light, but find none; neither may it see the eyelids of the dawn,
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 because it did not shut up the doors of my mother's womb, and because it did not hide trouble from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why did I not die when I came out from the womb? Why did I not give up my spirit when my mother bore me?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did her knees welcome me? Why did her breasts receive me so that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now I would have been lying down quietly. I would have slept and been at rest
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 with kings and counselors of the earth, who built up tombs for themselves that are now in ruins.
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or I would have been lying with princes who once had gold, who had filled their houses with silver.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or perhaps I would have been stillborn, like infants that never see the light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from trouble; there the weary are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners are at ease together; they do not hear the voice of the slave driver.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 Both small and great people are there; the servant is free from his master there.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Why is light given to him who is in misery? Why is life given to the one who is bitter in soul,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 to one who longs for death without it coming; to one who digs for death more than for hidden treasure?
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Why is light given to one who rejoices very much and is glad when he finds the grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Why is light given to a man whose way is hidden, a man whom God has hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing happens instead of eating; my groaning is poured out like water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing that I feared has come on me; what I was afraid of has come to me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I am not at ease, I am not quiet, and I have no rest; trouble comes instead.”
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
