Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there, we sat down, yea we wept—when we remembered Zion:

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 Upon the willows—in the midst thereof, hanged we our lyres:

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 For, there, our captors asked of us words of song, and our plunderers—gladness, —Sing us of the songs of Zion!

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 How shall we sing the song of Yahweh, on a foreign soil?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 If I forget thee, O Jerusalem, Let my right-hand forget:

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Let my tongue cleave to the roof of my mouth, if I do not remember thee! if I do not lift up Jerusalem above the head of mine own gladness.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Remember, O Yahweh, against the sons of Edom, the day of Jerusalem, —how they continued to say—Overthrow! Overthrow! unto the foundation within it.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 O ruined daughter of Babylon, —how happy the man who shall repay thee thy dealing, wherewith thou didst deal with us!

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 How happy the man who shall snatch away and dash thy children against the crag.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!