Psalms 104
1 Bless, O my soul, Yahweh, —Yahweh, my God, thou art exceedingly great, With honour and majesty, hast thou clothed thyself,
Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
2 Putting on light, as a robe, Stretching out the heavens, as a curtain;
Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
3 Building, in the waters, his upper chambers, —Who maketh clouds his chariot, Who passeth along on the wings of the wind;
Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
4 Making His messengers, winds, His attendants, a flaming fire;
Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
5 He hath fixed the earth on its foundations, It is not to be shaken, to times age-abiding and beyond.
Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
6 With the resounding deep—as a garment, hast thou covered it, Above the mountains, stand the waters;
Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
7 At thy rebuke, they flee, At the voice of thy thunder, they hurry away;
dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
8 Mountains rise, Valleys sink, Unto the place which thou hast fixed for them;
felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
9 Bounds, hast thou set, which they are not to pass over, They are not to return to cover the earth.
Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
10 Who hast sent forth springs, through the torrent-beds, Between the mountains, they flow along;
Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
11 They give drink, to every wild beast of the field, The wild asses do break their thirst.
Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
12 Over them, the bird of the heavens settleth down, From amidst the foliage, they utter a voice.
Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
13 Who watereth the mountains out of his upper chambers, Out of the fruit of thy works, thou satisfiest the earth.
Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
14 Who causeth the grass to shoot forth for the cattle, And the herb, for the service of man, That he may bring forth food out of the earth;
Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
15 And, wine, may rejoice the heart of man, Making radiant his well-nourished face, —And, food, may, the heart of man, sustain.
és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
16 Satisfied are, The trees of Yahweh, The cedars of Lebanon, which he hath planted;
Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
17 Where the birds build their nests, The stork, in the fir-trees, hath her house;
ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
18 The high mountains, are for the chamois, The crags, are a refuge for the conies.
A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
19 He hath made the moon for seasons, And, the sun, knoweth his place for entering in.
Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
20 Thou causest darkness, and it becometh night, Therein, creepeth forth, Every wild beast of the forest;
szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
21 The young lions, roaring for prey, And seeking, from GOD, their food.
Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
22 The sun ariseth, they withdraw themselves, And, in their lairs, lay them down.
Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
23 Man goeth forth to his work, And to his labour, until evening.
Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
24 How thy works abound, O Yahweh! All of them—in wisdom, hast thou made, The earth is full of thy possession: —
Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
25 This sea here, is great and broad on both hands, —Wherein are creeping things, even without number, Living things, small with great;
Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
26 There, ships, sail along, This sea-monster, thou hast formed to sport therein;
Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
27 All of them, for thee, do wait, That thou mayest give them their food in its season;
Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
28 Thou givest unto them, they gather, Thou openest thy hand, they are satisfied with good.
Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
29 Thou hidest thy face, they are dismayed, Thou withdrawest their spirit, They cease to breathe, And, unto their own dust, do they return:
Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
30 Thou sendest forth thy spirit, they are created, And thou renewest the face of the ground.
Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
31 Be thy glory, O Yahweh, to times age-abiding, Let Yahweh rejoice in his own works:
Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
32 Who looketh at the earth, and it trembleth, He toucheth the mountains, and they smoke.
Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
33 I will sing to Yahweh, as long as I live! Yea I will touch the strings to my God, while I continue;
Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
34 Pleasing unto him, be my (meditation) I, will rejoice in Yahweh.
Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
35 Sinners shall be consumed out of the earth And, the lawless, no more, shall exist, —Bless, O my soul, Yahweh, Praise ye Yah!
Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
