Job 9
1 Then responded Job, and said—
Felelt Jób és mondta:
2 Of a truth, I know that so it is, But how can a mortal be just with GOD?
Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
3 If he choose to contend with him, he cannot answer him, one of a thousand:
Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
4 Wise in heart, and alert in vigour, What man hath hardened himself against him, and prospered!
Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
5 Who removeth mountains, unawares, Who overturneth them in his anger;
A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
6 Who shaketh the earth, out of its place, and, the pillars thereof, shudder;
a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
7 Who commandeth the sun, and it breaketh not forth, and, about the stars, he putteth a seal;
a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
8 Who spreadeth out fire heavens, by himself alone! and marcheth along, on the heights of the sea;
kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
9 Who made the Bear, the Giant and the Cluster, and the chambers of the south;
teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
10 Who doeth great things, past finding out, and marvels, beyond number.
a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
11 Lo! he cometh upon me, yet can I not see him, Yea he passeth on, yet can I not discern him.
lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
12 Lo! he snatcheth away, who can bring it back? Who shall say unto him, What wouldst thou do?
ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
13 As for GOD, if he withdraw not his anger, under him, will have submitted themselves—the proud helpers.
Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
14 How much less that, I, should answer him, should choose my words with him?
hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
15 Whom, though I were righteous, yet would I not answer, to be absolved, I would make supplication.
A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
16 Though I had called, and he had answered me, I could not believe, that he would lend an ear to my voice.
Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
17 For, with a tempest, would he fall upon me, and would multiply my wounds without need;
A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
18 He would not suffer me to recover my breath, for he would surfeit me with bitter things.
Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
19 If it regardeth vigour, bold is he! If justice, who could summon him?
Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
20 If I should justify myself, mine own mouth, would condemn me, —I blameless? then had it shewn me perverse.
Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
21 I blameless? I should not know my own soul, I should despise my own life!
Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
22 One thing, there is, for which cause, I have said it, The blameless and the lawless, he bringeth to an end.
Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
23 If, a scourge, slay suddenly, at the despair of innocent ones, he mocketh.
Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
24 The earth, hath been given into the hand of a lawless one, The faces of her judges, he covereth, If not, then who is it?
Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
25 My days, therefore, are swifter than a runner, They have fled, they have seen no good.
Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
26 They have passed away with boats of paper-reed, like a vulture [which] rusheth upon food.
Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
27 If I say, I will forget my complaint, I will lay aside my sad countenance, and brighten up,
Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
28 I am afraid of all my pains, I know, that thou wilt not pronounce me innocent.
megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
29 I, shall be held guilty, —Wherefore then, in vain, should I toil?
Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
30 Though I bathe myself in snow water, and cleanse, in cleanness itself, my hands,
Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
31 Then, in a ditch, wouldst thou plunge me, and mine own clothes should abhor me:
akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
32 For he is not a man like myself, whom I might answer, nor could we come together into judgment:
Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
33 There is not, between us, a mediator, who might lay his hand upon us both.
Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
34 Let him take from off me his rod, and, his terror, let it not startle me:
Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
35 I could speak, and not be afraid of him, although, not so, am, I, in myself!
majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
