Job 7
1 Is there not a warfare to a mortal, upon earth? And, as the days of a hireling, are not his days?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As, a bondman, panteth for the shadow, and as, a hireling, longeth for his wage,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 So, have I been made to inherit months of calamity, and, nights of weariness, have been appointed me.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 As soon as I lie down, I say, When shall I arise? yet he lengtheneth out the evening, and I am wearied with tossings until the breeze of twilight.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and a coating of dust, My skin, hath hardened, and then run afresh:
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days, are swifter than a weaver’s shuttle, and they are spent, without hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Remember thou, that, a wind, is my life, not again shall mine eye see blessing:
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nor shall see me—the eye that used to behold me, Thine eyes, are upon me, and I am not.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 He shall not return again to his house, and his own place shall be acquainted with him no more.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 I also, cannot restrain my mouth, —I must speak, in the anguish of my spirit, I must find utterance, in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Am, I, a sea, or a sea-monster, —That thou shouldst set over me a watch?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 When I say, My bed shall comfort me, my couch shall help to carry my complaint,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Then thou scarest me with dreams, and, by visions, dost thou terrify me:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 So that my soul chooseth strangling, Death, rather than [these] my bones!
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I am wasted away, Not, to times age-abiding, can I live, Let me alone, for, a breath, are my days.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is a mortal, that thou shouldst nurture him? Or that thou shouldst fix upon him thy mind?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 That thou shouldst inspect him morning by morning, moment by moment, shouldst test him?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long wilt thou not look away from me? Wilt thou not let me alone, till I can swallow my spittle?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 I have sinned, What can I do for thee, thou watcher of men? Wherefore hast thou set me as thine object of attack, or have I become, unto thee, a burden?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 And why wilt thou not remove my transgression, and take away mine iniquity? For, now, in the dust, should I lie down, and thou shouldst seek me diligently, and I should not be.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
