Job 4
1 Then responded Eliphaz the Temanite, and said: —
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 If one attempt a word unto thee, wilt thou be impatient? But, to restrain speech, who, can endure?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Lo! thou hast admonished many, and, slack hands, hast thou been wont to uphold:
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Him that was stumbling, have thy words raised up, and, sinking knees, hast thou strengthened.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But, now, it cometh upon thee, and thou despairest, It smiteth even thee, and thou art dismayed.
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Is not, thy reverence, thy confidence? And is not, thy hope, the very integrity of thy ways?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, who, being innocent, hath perished, or when, the upright, have been cut off.
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 So far as I have seen, They who plow for iniquity and sow misery, reap the same:
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the blast of GOD, they perish, And, by the breath of his nostrils, are they consumed:
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 [Notwithstanding] the roaring of the lion, and the noise of the howling lion, yet, the teeth of the fierce lions, are broken:
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The strong lion perishing for lack of prey, Even the whelps of the lioness, are scattered.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 But, unto me, something was brought by stealth, —and mine ear caught a whispering of the same:
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 When there were thoughts, from visions of the night, —When deep sleep falleth upon men,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Dread, came upon me, and trembling, The multitude of my bones, it put in dread:
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Then, a spirit, over my face, floated along, The hair of my flesh bristled-up:
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It stood still, but I could not distinguish its appearance, I looked, but there was no form before mine eyes, —A whispering voice, I heard: —
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 Shall, mortal man, be more just than GOD? Or a man be more pure than, his Maker?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Lo! in his own servants, he trusteth not, and, his own messengers, he chargeth with error:
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 How much more the dwellers in houses of clay, which, in the dust, have their foundation, which are crushed sooner than a moth:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 Betwixt morning and evening, are they broken in pieces, With none to save, they utterly perish:
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Is not their tent-rope within them, torn away? They die, disrobed of wisdom!
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
