Job 39
1 Knowest thou the season when the Wild Goats of the crags beget? The bringing forth of the hinds, canst thou observe?
Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
2 Canst thou count the months they fulfil? Or knowest thou the time when they give birth?
Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
3 They kneel down, their young, they bring forth; their pains, they throw off;
Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
4 Their young become strong, they grow up in the open field, they go out, and return not unto them.
Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
5 Who hath sent forth the Wild Ass free? And, the bands of the swift-runner, who hath loosed?
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
6 Whose house I have made the waste plain, and his dwellings, the land of salt:
A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
7 He laugheth at the throng of the city, The shoutings of the driver, he heareth not;
Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
8 He espieth the mountains, his pasture-ground, and, after every green thing, maketh search.
A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
9 Will the Wild-Ox be pleased to be thy servant? or lodge for the night by thy crib?
Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
10 Canst thou bind the wild-ox, so that—with the ridge—shall run his cord? Or will he harrow the furrows after thee?
Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
11 Wilt thou trust in him, because of the greatness of his strength? Wilt thou leave unto him thy toil?
Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
12 Wilt thou put faith in him, that he will bring back thy seed? and that, corn for thy threshing-floor, he will gather?
Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
13 The wing of the Ostrich that waveth itself joyfully, Is it the pinion of lovingkindness or the plumage?
Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
14 For she leaveth—to the earth—her eggs, and, on the dust, she letteth them be warmed;
Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
15 And hath forgotten, that, a foot, may crush them, —or, the wild beast, tread on them!
És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
16 Dealing hardly with her young, as none-of-hers, In vain, her labour, without dread.
Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
17 For GOD hath suffered her to forget wisdom, and given her no share in understanding.
Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
18 What time, on high, she vibrateth her wings, she laugheth at the horse and his rider.
De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
19 Couldst thou give—to the Horse—strength? Couldst thou clothe his neck with the quivering mane?
Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
20 Couldst thou cause him to leap like a locust? The majesty of his snort, is a terror!
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
21 He diggeth into the plain, and rejoiceth in vigour, he goeth forth to meet armour;
Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
22 He laugheth at dread, and is not dismayed, neither turneth he back, from the face of the sword;
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
23 Against him, whiz [the arrows of] the quiver, the flashing head of spear and javelin;
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
24 With stamping and rage, he drinketh up the ground, —he will not stand still when the horn soundeth;
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
25 As oft as the horn soundeth, he saith, Aha! And, from afar, he scenteth the battle, —the thunder of commanders and the war-cry.
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
26 Is it, by thine understanding, that the Bird of Passage betaketh him to his pinions? spreadeth out his wings to the south?
A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
27 Or, at thy bidding, that the Eagle mounteth, and that he setteth on high his nest?
A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
28 The crag, he inhabiteth, and so lodgeth himself, on the tooth of the crag, and high fort;
A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
29 From thence, he searcheth out food, far away, his eyes do pierce;
Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
30 And, his young brood, suck up blood, and, where the slain are, there, is he.
Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
