Job 29
1 And Job again took up his measure, and said,
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Oh that it were with me as in the months of old, as in the days, when, GOD, used to watch over me;
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 When his lamp shone over my head, by whose light, I could go through darkness;
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 As I was, in the days of my prime, when, the intimacy of GOD, was over my tent;
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 While yet the Almighty was with me, round about me, were my young men;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 When my steps were bathed in milk, and, the rock, poured out beside me, rivulets of oil:
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 When I went out to the gate unto the city, in the open place, made ready my seat,
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 Young men saw me, and hid themselves, and, the aged, arose—they stood;
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Rulers, restrained speech, and, a hand, laid they on their mouth;
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 The voice of nobles, was hushed, and their tongue to their palate, did cleave;
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 When, the ear, heard, then it pronounced me happy, When, the eye, saw, then it bare me witness;
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Because I used to deliver the oppressed who was crying out for aid, the fatherless also, and him that had no helper;
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 The blessing of him that was ready to perish, upon me was wont to descend, and, the heart of the widow, caused I to sing for joy;
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Righteousness, I put on, and it clothed me, Like a robe and turban, was my, justice;
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Eyes, became I to the, blind, and, feet to the lame, was, I!
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 A father, was, I, to the needy, and, as for the cause which I knew not, I used to search it out;
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 And I shivered the fangs of the perverse, —and, out of his teeth, I tare the prey.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Then said I, Like a stem, shall I grow old, yea, as the sand, shall I multiply days:
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 My root, is laid open to the waters, and, the dew, shall lodge for the night in my boughs;
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Mine honour, shall be young again with me, and, my bow, in my hand, be renewed.
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 To me, men hearkened, and waited, and kept silence for my counsel;
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 After I had spoken, they spake not again, and, upon them, used my speech to drop;
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 And they waited, as for rain, for me, and, their mouths, they opened wide for the spring-rain;
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 I laughed at them—they lost confidence, and, the light of my countenance, they suffered not to fail;
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 I chose out their way, and sat chief, —and abode, as king, in an army, as one who, to mourners, giveth comfort.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
