Job 17
1 My spirit, is broken, My days, are extinguished, Graves, are left me.
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
2 Verily there are mockers, with me! And, on their insults, mine eye doth rest.
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
3 Appoint it, I pray thee—be thou surety for me with thyself, Who is there that, on my side, can pledge himself?
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
4 For, their heart, hast thou kept back from understanding, On this account, thou wilt not exalt them.
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
5 He that, for a share, denounceth friends, even, the eyes of his children, shall be dim.
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
6 But he hath set me, as the byword of peoples, And, one to be spit on in the face, do I become.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
7 Therefore hath mine eye become dim from vexation, and, my members, are like a shadow, all of them.
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 Upright men shall be astounded over this, and, the innocent, against the impious, shall rouse themselves.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
9 That the righteous may hold on his way, and, the clean of hands, increase in strength.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
10 But indeed, as for them all, will ye bethink yourselves and enter into it, I pray you? Or shall I not find, among you, one who is wise?
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
11 My days, are past, my purposes, are broken off, the possessions of my heart!
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
12 Night for day, they appoint, Light, is near, by reason of darkness!
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
14 To corruption, have exclaimed, My father, thou! My mother! and My sister! to the worm.
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
15 Where then would be my hope? And, as for my blessedness, who should see it!
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
