Job 16
1 Then responded Job, and said: —
Felele pedig Jób, és monda:
2 I have heard many such things, Wearisome comforters, are ye all!
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Is there to be an end to windy words? Or what so strongly exciteth thee, that thou must respond?
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
4 I also, like you, could speak, —If your soul were in the place of my soul, I could string together words against you, and could therewith shake over you my head.
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 I could make you determined, by my mouth, and then my lip-solace should restrain you.
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
6 Though I do speak, unassuaged is my stinging pain, —And, if I forbear, of what am I relieved?
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
7 But, now, hath he wearied me, thou hast destroyed all my family;
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 And, having captured me, it hath served, as a witness; and so my wasting away hath risen up against me, in my face, it answereth.
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
9 His anger, hath torn and persecuted me, He hath gnashed upon me with his teeth, Mine adversary, hath sharpened his eyes for me.
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 They have gaped upon me with their mouth, With reproach, have they smitten my cheek, Together, against me, have they closed their ranks.
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11 GOD doth abandon me to him that is perverse, and, into the hands of the lawless, he throweth me headlong.
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 At ease, was I when he shattered me, Yea he seized me by my neck, and dashed me in pieces, then set me up for himself as a mark:
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
13 His archers came round against me, He clave asunder my reins, and spared not, He poured out, on the earth, my gall:
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 He made a breach in me, breach upon breach, He ran upon me, like a mighty man.
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 Sackcloth, sewed I on my skin, and rolled—in the dust—my horn:
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 My face, is reddened from weeping, and, upon mine eyelashes, is the death-shade: —
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
17 Though no violence was in my hands, and, my prayer, was pure.
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 O earth! do not cover my blood, and let there be no place for mine outcry.
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 Even now, lo! in the heavens, is my witness,
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 And, he that voucheth for me is on high. My friends are, they who scorn me, Unto GOD, hath mine eye shed tears: —
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 That one might plead, for a man, with GOD, —Even a son of man, for his friend!
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22 When, a few years, come, then, by a path by which I shall not return, shall I depart.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
