Job 14
1 Man that is born of a woman, is of few days, and full of trouble:
az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
2 As a flower, he cometh forth—and fadeth, He fleeth also as a shadow, and continueth not.
Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
3 And yet upon such a one as this, hast thou opened thine eye? And, him, wouldst thou bring into judgment with thee?
Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
4 Who can bring a clean thing out of an unclean? Not one!
Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
5 If determined am his days, the number of his months, is with thee, Fixed times for him, thou hast appointed and he cannot go beyond.
Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
6 Look sway from him, that he may rest, Till he shall pay off, as a hireling, his day.
tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
7 Though there is—for a tree—hope, —if it should be cut down, that, again, it will grow, and, the tender branch thereof, will not cease;
Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
8 If its root, should become old in the earth, and, in the dust, its stock should die:
Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
9 Through the scent of water, it may break forth, and produce branches like a sapling,
víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
10 Yet, man, dieth, and is prostrate, Yea the son of earth doth cease to breathe, and where is he?
De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
11 Waters, have failed from, the sea, and, a river, may waste and dry up;
Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
12 So, a man, hath lain down, and shall not arise, until there are no heavens, they shall not awake, nor be roused up out of their sleep.
az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
13 Oh that, in hades, thou wouldst hide me! that thou wouldst keep me secret, until the turn of thine anger, that thou wouldst set for me a fixed time, and remember me: (Sheol h7585)
Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
14 If a man die, can he live again? All the days of my warfare, would I wait, until my relief should come: —
Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
15 Thou shouldst call, and, I, would answer thee, —For the work of thine own hand, thou shouldst long.
Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
16 For, now, my steps, thou countest, Thou wilt not pass over my sin:
Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
17 Sealed up in a bag, is my transgression, and thou hast glued over mine iniquity.
Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
18 But, in very deed, a mountain falling, will lie prostrate, or, a rock moved out of its place:
Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
19 Stones, have been hollowed out by waters, the floods thereof wash away the dust of the earth, and, the hope of mortal man, thou hast destroyed:
köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
20 Thou dost overpower him utterly, and he departeth, Disfiguring his face, so, hast thou sent him away.
Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
21 His sons, come to honour, and he knoweth it not, Or they are brought low, and he perceiveth it not of them.
Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
22 But, his flesh, for himself, is in pain, and, his soul, for himself, doth mourn.
csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
