Job 7
1 Is there not a warfare to man upon earth? and are not his days like the days of an hireling?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 As a servant that earnestly desireth the shadow, and as an hireling that looketh for his wages:
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I lie down, I say, When shall I arise? but the night is long; and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin closeth up and breaketh out afresh.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Oh remember that my life is wind: mine eye shall no more see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him that seeth me shall behold me no more: thine eyes shall be upon me, but I shall not be.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 As the cloud is consumed and vanisheth away, so he that goeth down to Sheol shall come up no more. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a sea-monster, that thou settest a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions:
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 So that my soul chooseth strangling, and death rather than [these] my bones.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I loathe [my life]; I would not live alway: let me alone; for my days are vanity.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 What is man, that thou shouldest magnify him, and that thou shouldest set thine heart upon him,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 And that thou shouldest visit him every morning, and try him every moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long wilt thou not look away from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what do I unto thee, O thou watcher of men? why hast thou set me as a mark for thee, so that I am a burden to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? for now shall I lie down in the dust; and thou shall seek me diligently, but I shall not be.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
