Job 14
1 Man that is born of a woman is of few days, and full of trouble.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 He cometh forth like a flower, and is cut down: he fleeth also as a shadow, and continueth not.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 And dost thou open thine eyes upon such an one, and bringest me into judgment with thee?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Who can bring a clean thing out of an unclean? not one.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Seeing his days are determined, the number of his months is with thee, and thou hast appointed his bounds that he cannot pass;
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Look away from him, that he may rest, till he shall accomplish, as an hireling, his day.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 For there is hope of a tree, if it be cut down, that it will sprout again, and that the tender branch thereof will not cease.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Though the root thereof wax old in the earth, and the stock thereof die in the ground;
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 Yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a plant.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 But man dieth, and wasteth away: yea, man giveth up the ghost, and where is he?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 [As] the waters fail from the sea, and the river decayeth and drieth up;
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 So man lieth down and riseth not: till the heavens be no more, they shall not awake, nor be roused out of their sleep.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Oh that thou wouldest hide me in Sheol, that thou wouldest keep me secret, until thy wrath be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 If a man die, shall he live [again]? all the days of my warfare would I wait, till my release should come.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Thou shouldest call, and I would answer thee: thou wouldest have a desire to the work of thine hands.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 But now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 My transgression is sealed up in a bag, and thou fastenest up mine iniquity.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 And surely the mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of its place;
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 The waters wear the stones; the overflowings thereof wash away the dust of the earth: and thou destroyest the hope of man.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Thou prevailest for ever against him, and he passeth; thou changest his countenance, and sendest him away.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, but he perceiveth it not of them.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 But his flesh upon him hath pain, and his soul within him mourneth.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
