Psalms 42
1 For the leader. A maskil of the Korahites. Like the hart which longs for brooks of water, I long for you, God.
A karmesternek. Oktató dal. Kórach fiaitól. Mint szarvasünő, mely kiáltoz vizek medrei felé, úgy kiáltoz a lelkem te feléd, oh Isten.
2 I thirst for God, for my living God. When shall I enter in, and see the face of God?
Szomjuhozik lelkem Istenre, az élő Istenre; mikor mehetek el s jelenhetem meg Isten színe előtt?
3 My tears have been my food by day and by night; for they say to me all the day long, “Where is your God?”
Könnyem lett nekem kenyerem nappal és éjjel, mikor így szóltak hozzám egész nap: hol az Istened?
4 My heart floods with sorrow, as I call to mind: how I used to pass on with the throng, at their head, to the house of God, with glad shouts and giving of thanks, in the throng who kept festival.
Ezekre hadd emlékezem és öntsem ki magamban lelkemet: midőn vonultam a tömeggel, ballagtam velük Isten házáig az ünneplő sokaságnak újjongás- és hálahangja közt.
5 Why am I downcast? Why this moaning within me? Hope in God; for yet will I praise him, my help, my God.
Mit görnyedezel, én lelkem és zajongsz én bennem? Várakozzál Istenre, mert én fogom őt magasztalni arcza segitségeért.
6 I am sunk in my misery; I will therefore call you to mind from the land of Jordan and Hermon, the mountain Mizar.
Istenem! Bennem görnyedez a lelkem; azért gondolok reád a Jordán földjéről, a Chermfinokrúl, a kicsiny hegyről.
7 Flood is calling to flood at the noise of your cataracts; all your waves and your breakers have passed over me.
Vízár vízárnak szól zuhatagjaid morajánál – mind a hullámaid és habjaid átvonultak rajtam.
8 In the day I cry to the Lord to summon his kindness; and the song that I sing in the night is a prayer to the living God.
Nappal kirendeli az Örökkévaló az ő kegyelmét, éjjel pedig az ő éneke van én velem: imádság éltem Istenéhez.
9 I say to God my rock, “Why have you forgotten me? Why must I walk so sadly, so hard pressed by the foe?”
Hadd mondom Istennek: szírtem, miért felejtettél el engem, miért járok elbúsultan ellenség nyomása alatt?
10 It pierces me to the heart to hear the enemy’s taunts, as all the day long they say to me, “Where is your God?”
Gyilkolás lévén csontjaimban, gyaláztak engem ellenségeim, midőn így szóltak hozzám egész nap: hol az Istened?
11 Why am I downcast? Why this moaning within me? Hope in God; for yet will I praise him, my help, my God.
Mit görnyedezel, én lelkem és mit zajongsz én bennem? Várakozzál Istenre, mert még fogom őt magasztalni, arczom segitségét és Istenemet.
