< Psalms 137 >

1 By the waters of Babylon there we sat, and we wept at the thought of Zion.
Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2 There on the poplars we hung our harps.
A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
3 For there our captors called for a song: our tormentors, rejoicing, saying: “Sing us one of the songs of Zion.”
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4 How can we sing the Lord’s song in the foreigner’s land?
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
5 If I forget you, Jerusalem, may my right hand wither.
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
6 May my tongue stick to the roof of my mouth, if I am unmindful of you, or don’t set Jerusalem above my chief joy.
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
7 Remember the Edomites, Lord, the day of Jerusalem’s fall, when they said, “Lay her bare, lay her bare, right down to her very foundation.”
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
8 Babylon, despoiler, happy are those who pay you back for all you have done to us.
Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
9 Happy are they who seize and dash your children against the rocks.
Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

< Psalms 137 >