Job 4
1 Then spake Eliphaz the Temanite, and said:
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 If one attempt a word with thee, wilt thou be offended? But who can refrain from speaking?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Behold, thou hast admonished many; Thou hast strengthened feeble hands;
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Thy words have upheld him that was falling, And thou hast given strength to feeble knees.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But now it is come upon thee, and thou faintest; It toucheth thee, and thou art confounded!
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Is not thy fear of God thy hope, And the uprightness of thy ways thy confidence?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, who ever perished being innocent? Or where have the righteous been cut off?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 According to what I have seen, they who plough iniquity, And sow mischief, reap the same.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the blast of God they perish, And by the breath of his nostrils they are consumed.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 The roaring of the lion, and the voice of the fierce lion, And the teeth of the young lions are broken.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The fierce lion perisheth for lack of prey, And the whelps of the lioness are scattered abroad.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 A word was once secretly brought to me, And mine ear caught a whisper thereof.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 Amid thoughts from visions of the night, When deep sleep falleth upon men,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 A fear and a horror came upon me, Which made all my bones to shake.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Then a spirit passed before my face, The hair of my flesh rose on end;
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It stood still, but its form I could not discern; An image was before mine eyes; There was silence, and I heard a voice:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 “Shall mortal man be more just than God? Shall man be more pure than his Maker?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Behold, he putteth no trust in his ministering spirits, And his angels he chargeth with frailty.
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 What then are they who dwell in houses of clay, Whose foundation is in the dust, Who crumble to pieces, as if moth-eaten!
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 Between morning and evening are they destroyed; They perish for ever, and none regardeth it.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 The excellency that is in them is torn away; They die before they have become wise.”
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
